Szerzők: Bodnár Ádám, Gálffy Csaba

2012. július 2. 12:32

Felhasználásra érett a cloud, már itthon is

Az App!cloud konferencia előadásai alapján sem technológiai, sem jogi, sem biztonsági akadályai nincsenek a felhőszolgáltatások használatának Magyarországon. Az új paradigmára váltás azonban kellő körültekintést igényel fejlesztők és üzemeltetők oldaláról egyaránt.

Számítástechnika nélkül nem lennénk itt - vonta le a triviálisnak tűnő tanulságot Galántai Zoltán jövőkutató a HWSW által szervezett, több mint 200 résztvevővel zajló App!cloud konferencia keynote előadásában. A következtetés azonban korántsem magától értődő, az emberiség történetében számtalan technológia kicserélhető lenne másra, az informatika azonban pótolhatatlan. A számítástechnika ugyanis olyan skálázódási problémákra adott választ, amelyek az emberiség fejlődését évezredekig visszafogták, a felhő pedig ebben a skálázódásban is vadonatúj fejezetet nyit.

“Szolgáltatunk, nem csak fejlesztünk” - ez a szoftverszolgáltatások nyújtásának legfontosabb újdonsága. Az az IT-cég, amely SaaS-modellre vált, kénytelen fejlesztési és értékesítési modelljét is alaposan átszabni - a szolgáltatást ugyanis folyamatosan fejleszteni kell, és minden hónapban újra és újra el kell adni. A felhős platformokkal szerzett tapasztalatait mutatta be nagy vonalakban Érsek Attila, mondanivalója pedig szerveresen illeszkedett az előzőhöz: a szolgáltatásra fókuszálva el kell felejteni az üzemeltetésfókuszú informatikát és helyette a fejlesztésre, a folyamatos frissítésekre, a felhasználó folyamatos (és egyre jobb) kiszolgálására kell a hangsúlyt fektetni.

A könnyedebb reggeli hangnemet folytatta Fóti Marcell is, aki cégének kalandos útját mutatta be az infrastruktúra- és szoftverszolgáltatások felé, amelyek az ő, mint cégvezető válláról is hatalmas terhet vettek le. Az elvágott optikai kábellel és anekdotákkal fűszerezett prezentáció az előadásmód kategóriában lett közönségdíjas. A madártávlatú előadások sorát Kocsis Árpád zárta, előadásában arróll nyugtatta meg a közönséget, hogy az IT hype volt, van, lesz, és ez nem is baj, az iparágnak szüksége van a ciklikus technológiaváltásokra amit a hype tesz lehetővé. Egy-egy hype azonban üzleti lehetőséget is teremt, akik korán kapcsolnak, elsők között váltanak, előnybe kerülhetnek a versenytársakhoz képest, ha az új technológia nagyot robban.

21:31
 

Fóti Marcell: köddé válásunk rövid története

Még több videó

Biztonság

A cloudok kapcsán leggyakrabban biztonsági aggályokat szoktak felvonultatni a kételkedők - ezért is szentelt az App!cloud konferencia külön szekciót a biztonságnak. Illés Márton, a BalaBit termékfelelőse szerint a cloud pusztán IT-biztonsági szemmel nézve új technológia, amely új lehetőségeket, ugyanakkor új kockázatokat is hordoz, amelyeket fel kell mérni - és fel kell készülni rájuk. Ahogy bármilyen szolgáltató kiválasztásánál, a cloudnál is bizalmi kérdés a választás, fonta tovább a gondolatot Illés.

Ha már valaki cloudszolgáltatás használata mellett döntött, érdemes lehet tudnia, milyen biztonsági tanúsítványokat kérhet számon a szolgáltatón - ezek között jó pár olyan létezik, amely csak az Egyesült Államok szervezetei számára érdekes, önkéntes bevallásos alapon működik, de vannak független nemzetközi szervezetek által aluditált tanúsítványok is, amelyek pontos képet adnak arról, egy-egy felhőszolgáltatónál milyen biztonságra számíthat az ügyfél. Álságos olyan biztonsági szintet elvárni a cloudszolgáltatótól, amelyre a saját üzemeltetésű infrastruktúra sosem volt képes - mondta a HP Magyarország biztonsági szaktekintélye, Krasznay Csaba.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A kancellár.hu biztonsági tanácsadója, Tiborcz József teljesen a jog oldaláról vizsgálta a cloudokat. Előadásának konklúziója, hogy az Infotörvényként is emlegetett “2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról” egyáltalán nem akadálya egy publikus cloudszolgáltatás használatának, jogi problémák kizárólag banktitkok esetén merülnek fel, így a pénzintézetek számára a felhő bizonyos területeken még tabu marad.

Fejlesztői gondolatok

A konferencia hallgatósága még csak ismerkedik a felhős fejlesztői platfomokkal - derült ki az első előadás rögtönzött szavazásából. Jól jött tehát, hogy a szekció bevezető előadásában Novák István néhány pontba összeszedte, miben is különbözik a felhős platform a hagyományos környezetektől. A legfontosabb: tanulás és tapasztalatszerzés nélkül nem szabad komolyabb projektbe fejest ugrani, mivel a felhő, ha rosszul használják, lassú és drága.

Ilyen tapasztalatokkal a Prezi műszaki vezetőjeként Vészi Gábor bőségesen rendelkezik, kijózanító előadásában kiválóan körbejárta a felhős rendszerek előnyeit (pl. eldobható rendszerek) és hátrányait (pl. inkonzisztens teljesítmény) - a tanulságos előadás a tartalom kategóriában közönségdíjat érdemelt. A felhő azonban egy dologban biztosan jó: programozásához új, konzisztensebb és átgondoltabb hozzáállásra van szükség, ami már önmagában is jobb alkalmazásokat eredményez. Rátky Gábor még mélyebbre nyúlt, és élőben demózta, hogy mennyire könnyen rakhatóak össze, indíthatóak, állíthatóak, méretezhetőek a felhős alkalmazások.

A józan nézőpontot vitte tovább Árvai Zoltán előadása is, amelyből megtudhattuk, hogy a cloud csak megfelelően optimalizált alkalmazások esetén lesz olcsó és a megfelelő felhasználói élményt is csak így érhetjük el - vannak specializált eszközök, ezeket használni erősen ajánlott. A cloud tesztkörnyezetként használatáról Vészi Gábor is beszélt, Varga Péter azonban egy teljes előadást szentelt a témának: az eldobható rendszerek, a könnyedén felállítható, bekonfigurálható kiszolgálók nagyban megkönnyíthetik az alkalmazás tesztelését és a megrendelő bevonását a fejlesztés folyamatába.

26:58
 

Vészi Gábor: Cloud driven development

Még több videó

Üzemeltetők: vigyázz, kész, rajt!

Egy vállalat szoftvereinek “felhősítésénél” gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen licenceket lehet a cloudban továbbra  is használni, erre azonban nincs általános recept, mivel a gyakorlat gyártónként, szállítónként különbözik. Ahhoz, hogy a szervezet ezzel kapcsolatos számításokat tudjon végezni, fel kell mérnie licenchasználatát - Zsoldos Sándor, az IPR Insights szoftverlicencelési tanácsadója konkrét hazai példán keresztül szemléltette, hogy az informatika részlegek gyakran még nagyságrendileg sincsenek tisztában a szervezetben használt szoftverek számával. Ha a cég helyben telepített szoftvereket szoftverszolgáltatásokra cserél, kínos meglepetések érhetik, mivel itt nincs lehetőség nem jogtiszta használatra, aki nem fizet, annak a hozzáférését rögtön letiltják.

Ruttkay Balázs, a Malév IT-vezetője “madártávlatból” mutatta be, egy vállalat felhősítése milyen változásokat követel meg az informatikai üzemeltetéstől. Balázs legfontosabb üzenete: az informatikusoknak ideje új képességeket megtanulniuk, ha a felhő korszakában boldogulni szeretnének. Ma már vannak olyan szoftverszolgáltatások, amelyek egy bankkártyával megvásárolhatók és különösebb informatikai ismeret nélkül használatba vehetők, akár az IT feje felett is elburjánozhatnak, biztonsági kockázatokat is jelenthet például egy óvatlanul megosztott dokumentum a Dropboxon, ezekre oda kell figyelni.

Egy szoftverszolgáltatás bevezetése komplex folyamat, amelybe a vállalati IT üzemeltetést szorosan be kell vonni, az informatikusoknak kompetensen hozzá kell szólnia a felhőkkel kapcsolatos vállalati döntésekhez - vélekedett Szatmári Tamás. Az ilyen döntések elsősorban nem az informatikától fognak kiindulni, de az IT-nek lehetősége van ezeket a döntéseket befolyásolni, például az egymással versengő, hasonló képességű szolgáltatásokat összehasonlítva. A Google Apps viszonteladó Revevolt képviselő szakember emellett a változásmenedzsment fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyen akár meg is bukhat egy felhős projekt.

A több országban gépek ezreit üzemeltető Zomputer vezetője, Zombory Zoltán UNIX- és Windows-üzemeltetési tapasztalatokkal is rendelkezik, de cége több szervezetnél vezetett már be szoftverszolgáltatásokat is. Az ezekkel kapcsolatos legfontosabb üzemeltetési kihívás Zombory szerint, hogy itt mindent a szolgáltató csinál, az IT-személyzet legfeljebb jelezhet egy hibát. Nincsenek kerülőutak és gyorsjavítások, ha a felhőszolgáltatás megáll, az IT is csak türelmetlenül várhatja, hogy a hibát elhárítsák. Ugyanakkor a cloudok lehetőséget teremtenek az informatikusok számára, hogy a vállalat számára valóban értékes, üzleti előnyt teremtő feladatokra koncentráljanak, például segítsék, oktassák a felhasználókat. Azért még senkit se léptettek elő, mert a rábízott levelezőszerver folyamatosan működött.

Az App!cloud konferencia prezentációi letölthetők az esemény weboldaláról, a rendezvény rövid hangulatvideója pedig itt érhető el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról