Szerző: Bodnár Ádám

2012. július 2. 10:11

Csak Windows 7-ről sima az áttérés Windows 8-ra

A mindig jól értesült All about Microsoft blog szerint a szoftvercég csak Windows 7-ről biztosítja a zökkenőmentes frissítést Windows 8-ra, a korábbi operációs rendszerek felhasználóinak újratelepítésre kell készülniük.

Meg nem nevezett, de tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva nyilvánosságra hozta a Microsoft által biztosított frissítési lehetőségeket Mary Jo Foley, az All about Microsoft blog szerzője, aki a Microsoft-partnereknek szánt kommünikéhez jutott hozzá. A leírtak alapján csak Windows 7-ről lehet zökkenőmentesen, minden felhasználói adat és beállítás megtartása mellett frissíteni, de még ekkor sem minden esetben.

Ahogy azt a HWSW már korábban is megírta, a Windows 8-ból négy változat érkezik, amelyek közül egyik az ARM (vagy x86) rendszerchipekre épülő tableteket célozza, ez nem is kerül kereskedelmi forgalomba és értelemszerűen semmilyen upgrade-ben nem vesz részt. A további három verzió az otthoni használatra szánt Windows 8, a vállalati Pro, illetve a kifejezetten nagyvállalatoknak kínált, csak mennyiségi licencszerződés keretében elérhető Enterprise. Az otthoni és vállalati Windows 8 közötti legfontosabb különbség, hogy csak az utóbbi támogatja az olyan képességeket mint a Bitlocker, a VHD-ről bootolás, a tartományba léptetés, a csoportházirendből kezelés, a fájlrendszerszintű titkosítás és a Remote Desktop. Csak a Windows 8 Enterprise verzióban lesz benne a DirectAccess és BranchCache, a Windows To Go és az AppLocker.

Az All about Microsoft blog szerint az otthoni Windows 8-ra a Windows 7 Starter, Home Basic és Home Premium változatokról lehet áttérni a fájlok, adatok, alkalmazások és beállítások megtartásával. A Windows 8 Próra frissíthető változatok között megtalálható a Windows 7 Professional és Ultimate is, Windows 8 Enterprise-ra pedig Windows 7 Professionalról és Enterprise-ról lehet zökkenőmentesen frissíteni. A sima átállás feltétele még, hogy a korábban futtatott és az új verzió egyformán 32 vagy 64 bites legyen, illetve azonos nyelvű. Nyelvek közötti váltásnál csak a felhasználói adatok maradnak meg, 32 és 64 bit közti átmenetnél viszont (értelemszerűen) tiszta telepítésre van szükség.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Windows 7-et megelőző verzió, a Vista esetében csak SP1 telepítése után lehet a felhasználói adatok és beállítások megtartása mellett Windows 8-ra frissíteni, SP1 nélküli verziónál csak a felhasználói adatok (fájlok) maradnak meg, vagyis ez a gyakorlatban egy újratelepítést jelent. Ugyanez a helyzet Windows XP-vel is, upgrade csak SP3 esetén lehetséges, de itt is csak a felhasználói adatok maradnak meg.

A Microsoft már többször is kommunikálta, hogy a Windows 8 három évvel a Windows 7 után jelenik meg. A fejlesztés gőzerővel halad, jelenleg a Release Preview verzió érhető el, amely a kiadásra jelölt (RC) változatnak felel meg. Az All about Microsoft blog szerint a végleges változat akár már júliusban elkészülhet, a piaci premier pedig ősz közepén várható, feltehetően októberben. Június eleje óta él a Microsoft frissítési ajánlata, akik most vásárolnak Windows 7-tel előtelepített gépet, megjelenésekor jelképes áron juthatnak a Windows 8-hoz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.