Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Itt az Android 4.1 Jelly Bean

Dojcsák Dániel, 2012. június 28. 11:28
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az évente megrendezett Google I/O fejlesztői konferencián záporoztak a nagyívű bejelentések. Az egyik legkézzelfoghatóbb hír természetesen az új Android, ami hónapokon belül a felhasználóknál is debütálhat. Persze csak azoknál, akik készülékére a gyártó elkészíti a frissítést.

hirdetés

A pletykák korábban arról szóltak, hogy a Jelly Bean egy nagy ugrás lesz, új főverziót köszönthetünk majd. Ehhez képest az alapok maradnak, a 4.0-s verziót (Ice Cream Sandwich) tovább csiszolta a Google és kiegészítette néhány divatos funkcióval is. Bizonyos androidos gyártóknak is át kell gondolnia a jövőt, egyes korábbi egyedi fejlesztések, mint például a Samsung S-Beamje, alapértelmezett képesség lett az Androidban.

60 FPS

Az egyik legérzékenyebb pont az Android kapcsán továbbra is a teljesítmény. A cégen belül elindult a “Project Butter” nevű kezdeményezés, ami azt a magasztos célt tűzte ki, hogy a Jelly Bean “olyan sima legyen mint a vaj”. Ne akadjon, de döcögjön semmilyen körülmények között. Ennek érdekében a kezelőfelület képfrissítése 60 FPS-re nőtt, illetve implementálva lett v-sync és tripla pufferelés a jobb grafikus élményért. Ezen felül a Jelly Bean SDK részét képezi a “systrace” nevű eszköz, amin keresztül a fejlesztők folyamatosan követhetik, hogy az operációs rendszer éppen mit renderel.

Kártyajáték

Az újdonságok közül a legérdekesebb fejlesztés kétségkívül a Google Now. Az egységes felületen különböző dinamikus információkat kínáló megoldás végre kézzelfogható módon, a felhasználó számára is értékesen használja fel az előzményeket és a rögzített szokásokat. Tudtuk eddig is, hogy a Google alapos profilokat épít belőlünk, illetve azt is, hogy az interneten található adatok rendszerezésével félelmetes tudáshálózatot rakott össze. Eddig ezt jobbára nem használta semmire a hirdetések relevanciájának növelését leszámítva, így kifejezetten jó látni, hogy jött egy olyan funkció, amiben a felhasználó közvetlenül is részesül ezekből az előnyökből. Másik oldalról persze egyre ijesztőbb, hogy a Google az okostelefonba is teljesen beépült és már nem csak a böngészési szokásainkat ismeri, de minden gondolatunkat is.

A Google Now felülete a főképernyőről hívható elő, ahol a vizuális elemeken kívül (meglepő módon) dinamikus csempék tűnnek fel, amiket itt kártyáknak hívnak. Ezeket a kártyákat nem a felhasználónak kell előre definiálnia, hanem a napszaktól, dátumtól függően, illetve a korábbi aktivitásaink alapján kerülnek ki. A Google tudja már most is, hogy mikor és merre szoktunk munkába járni, a kártyákon képes megjeleníteni, hogy a munkahelyünkig a szokásos módon hány perc az út, és jelzi, ha valami gond van. Tudja melyik csapat a kedvencünk és ha van hír vagy eredmény velük kapcsolatban, akkor megmutatja. Szól, hogy mikor kell elindulnunk a repülőtérre vagy egy megbeszélésre és sok egyéb más kombinációra is figyel.

A Now a keresési előzményekre és a Google profilra épül, nem használ semmi olyan adatbázist, ami ne létezett volna eddig, vagy amit nem használtunk volna eddig is. A Now mondhatni csak újraosztja a lapokat és az eddig megfeszített munkával, szorgalommal és kísérletezéssel összeállított widget-tengert automatikusan teríti elénk.

Visszakézből

Ha ez nem lenne elég bejövő információ, akkor az értesítési területen is sokkal többet kapnak majd a 4.1 használók. A Google-nek mindig erőssége volt a felület ezen része, az Apple-től már induláskor fényévekre volt ebben, s úgy fest a távolság csak nő. Az új verzióban az értesítések több hasznos adatot tartalmazhatnak, jobban rendezve, illetve alapvető interakciós lehetőségek is bekerülnek. Ha például volt egy nem fogadott hívásunk, akkor egyből az értesítési csíkon megjelenik a visszahívás vagy üzenetküldés opció. Ugyanígy a közösségi média aktivitásoknál is az alapvető funkciók, mint lájkolás, követés, válasz is megjelenhet. Például a Foursquare checkin értesítőnél azonnal kommentelhetünk vagy lájkolhatunk. Emellett a Gmail üzenetek is közvetlenül elérhetőek az értesítési területről.

A meghízott információmennyiség kiszolgálásához természetesen több helyre is van szükség. Épp ezért lesz lehetőség mostantól arra, hogy az értesítéseket “kibontsuk” még mielőtt megnyitjuk a hozzájuk tartozó alkalmazást. A legfelső értesítés alapból nyitva lesz és láthatóak lesznek az interakció gombok, a többinél pedig egy kétujjas gesztussal nyithatóak le. Törölni őket pedig a szokásos oldalra húzással lehet. Használhatónak és életszerűnek tűnik, de majd élesben derül ki az igazság.

A Google nem hagyta érintetlenül a szövegbevitelt sem. Ugyan a RIM számít az ügyeletes chatmesternek, így többek közt a készülő Blackberry 10 egyik erős képességének az intelligens és hibatűrő billentyűzet számít, a Google itt is előre törne. Hiába helyeződik át a hangsúly a hangvezérlésre, szerencsére a mérnökök nem felejtették el, hogy az elsődleges beviteli mód még mindig a szöveges.

A kontextusfüggő prediktív billentyűzetet a RIM még csak ígérgeti, a Google gyakorlatilag ugyanezt bemutatta, s úgy fest hamarabb piacon is lesz vele, mint a kanadai gyártó. A támogatott nyelveken ez bizonyára működik majd, magyar nyelven meglepetés lenne, ha jól használható lenne. Az új Jelly Bean billentyűzet minden esetre a beírt első néhány szó után mindig igyekszik majd kitalálni, hogy mit is akarunk írni és már akkor tippelgetni kezd, amikor még be sem gépeltük a szavakat. Körülbelül úgy érdemes elképzelni, mint a keresőben a javaslatokat.

Mondóka

A betűk mellett a hangbevitel is fejlődött és gyakorlatilag beért a Siri mellé kinézetben és viselkedésben is. Leszámítva persze azt, hogy a Siri-hez képest a Google hang sokkal feszültebb, komornyikosabb. A The Verge tesztvideójából kiderül, hogy néhány esetben a Siri sokkal jobban felismeri a kacifántos kérdéseket, sokkal emberszerűbb, de két fontos területen megalázó csapást mér a Google Voice a Sirire. Az egyik a sebesség: egyidejű kereséseknél a Google már rég végzett a lekérdezéssel és megjelenítéssel is, amikor a Siri még mindig csak homokórázott. Ennek oka, hogy a Google annyira lecsökkentette a hangfelismerő szoftvert, hogy azaz alaprendszer integrált része lett és a neten keresztül már csak a szöveget kell küldeni. Sőt, azt is jelenti, hogy ha nincs térerő, akkor is lehet “hanggal gépelni”, ami a Siri-nél lehetetlen. Ez önmagában óriási lépés.

Ha pedig hozzátesszük a másik területet, amiben a Google erősebb, akkor ismét a Voice felé billenhet a mérleg. Ez a rész maga az adat. A Google annyival több és jobb minőségű adaton ül, hogy összehasonlíthatatlanul jobb eredményeket kap a Voice felületet használó. A Siri gyakorta egy Google keresést végez a kérdés nyomán, míg a Voice már a Knowledge Graph-ot használva azonnal a helyes választ jeleníti meg. Az Apple egyedül az előre definiált kérdésekben jobb.

Fogócska

Nem utolsó sorban pedig érdemes szót ejteni az NFC-s fejlesztésekről is. Már az ICS is támogatja az okostelefonos NFC-t, sőt, a Gingerbread legutolsó verziója is, de a Jelly Bean az első, ami a hétköznapi használatot segítő képességeket is hoz. A Google I/O-n elhangzott, hogy napi 1 millió Androidot aktiválnak világszerte, hetente 1 millió darab ebből már NFC-képes. Nyilván a Samsung Galaxy S III torzítja a képet, de év végére a hetente több millió új NFC-s mobil talál majd gazdára, immár biztosan és visszafordíthatatlanul elkezdődött ennek a technológiának a forradalma.

A Galaxy S III bemutatóban jeleztem, hogy fura helyzetet teremt majd, amikor a Google implementálja a fejlettebb képességeket platform szinten, miközben a Samsung az S-beam fejlesztésében előre szaladva szintén megcsinálta például a párosítást, fájlküldés-előkészítést. Az új Android Beam nem csak utoléri, de érdemben meg is előzi az S-beamet. Az automata fájlküldés, eszközpárosítás és egyéb funkciók kő egyszerűen működnek, tanulni sem kell majd. Maximum annyit, hogy kinek hol van az NFC-antenna a mobiljában és hova kell tartani a mobilt.

Összességében a Jelly Bean telitalálat, méltó párja az iOS 6-nak és a WP8-nak. Minden mobilplatform nagyon tudja a dolgát, érett, kreatív munkát végeznek a fejlesztők az Apple, a Google és a Microsoft laborjaiban is. Ugyanez persze igaz a csúcsalkalmazásokat fejlesztő cégekre, a Twitterre, Facebookra, Instagramra, Flipboardra, Foursquare-re is.

Játszóteret mindenkinek!

Az eufóriát az Android világában csak az a kérdés sötétíti el, hogy vajon kinek és mikor fog megérkezni az új verzió. A Nexus tulajdonosok már dörzsölhetik a tenyerüket, ők a megjelenés után azonnal kapják, de vajon a Galaxy, One, Xperia sorozatok mikor csatlakoznak? Tavalyig már minden gyártó durván megégette magát és mindenhol belátták, hogy a szoftverfrissítés egy kötelező elem. Hogy valóban sikerült-e ezt a belátást tettekre konvertálni, az a következő 3 hónapban kiderül. Az egész platform hangulatát és jövőjét mutathatja meg, hogy az ICS-ről sikerül-e ugrani Jelly Beanre. Ha nem, akkor hiába a csiszolt és profi felület, az csak kirakat marad. A fejlesztők az SDK-t tegnap óta elérhetik, a Nexus és a Xoom tulajdonosok pedig két hét múlva számítsanak a FOTA frissítésre.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.