:

Szerző: Vörös Péter

2000. március 16. 20:01

A Sun elindította a Solaris 8-at - ingyenes szoftverként!

Ugyan a cég lemaradt a Microsoft mögött abból a szempontból, hogy a Windows 2000 már február 17-e óta kapható (az MS szerint már el is érték az eladásoknál a bűvös 1 milliós számot, ld. korábbi cikkünket arről), míg a Solaris 8 csak kedd óta - viszont a januári, e témában tett bejelentésnek megfelelően a Sun mind az üzleti, mind a nem-üzleti célú felhasználásnál ingyenesen adja operációs rendszerét, amely többek között 70%-os javulást nyújt az adatbázis teljesítmény terén, gyorsabb Web-szerver szolgáltatásokat és a 6.0 verziójú IP támogatást. A Microsoft-féle modellel szemben a Sun a legtöbb pénzt a Solaris-alapú hardver ill. rendszer eladásokból szerzi.

Ugyan a cég lemaradt a Microsoft mögött abból a szempontból, hogy a Windows 2000 már február 17-e óta kapható (az MS szerint már el is érték az eladásoknál a bűvös 1 milliós számot, ld. korábbi cikkünket arről), míg a Solaris 8 csak kedd óta - viszont a januári, e témában tett bejelentésnek megfelelően a Sun mind az üzleti, mind a nem-üzleti célú felhasználásnál ingyenesen adja operációs rendszerét, amely többek között 70%-os javulást nyújt az adatbázis teljesítmény terén, gyorsabb Web-szerver szolgáltatásokat és a 6.0 verziójú IP támogatást. A Microsoft-féle modellel szemben a Sun a legtöbb pénzt a Solaris-alapú hardver ill. rendszer eladásokból szerzi. [A TechWeb]

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.