Szerző: Koi Tamás

2011. október 07. 10:57:00

Indul a kereskedelmi LTE-szolgáltatás a T-Mobile-nál

Elsőként vezethet be Magyarországon LTE szolgáltatást a Magyar Telekom - a cég ma indítja el az éles tesztet 80 bázisállomáson, a kereskedelmi szolgáltatás január elsejével indul.

Több száz tesztelő - köztük a HWSW - tesztelheti a következő hónapokban a T-Mobile LTE-szolgáltatását, melynek úgynevezett friendly user tesztje ma kezdődik. A szolgáltató vezérigazgatója, Chris Mattheisen a vállalat mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az operátor 80 budapesti bázisállomáson kapcsolja be a gyorsabb adatátviteli sebességet lehetővé tevő technológiát, a kereskedelmi szolgáltatás pedig január elsején jelenik meg.

A sajtótájékoztatón Chris Mattheisen kifejtette, a fejlesztési tervek szerint jövőre a szolgáltató megháromszorozza az LTE-állomások számát, és az év végére a T-Mobile teljes Budapestet lefedné LTE-szolgáltatással. A vállalat régi partnereivel, az Ericssonnal és a Ciscóval karöltve építi ki új, a korábbinál lényegesen gyorsabb hálózatát. Az LTE működését lehetővé tevő maghálózat a Cisco EPC (Evolved Packet Core) megoldására épül, valamint a cég által gyártott aggregációs és szolgáltató routerekkel fejleszti tovább országos IPNGN (IP Next Generation) hálózatát.

Christopher Mattheisen a HWSW kérdésére elmondta, a küszöbön álló frekvenciaaukció meghatározhatja a bővítési és fejlesztési ütemet, mint fogalmazott, a cég "bízik benne", hogy a Telekom a frekvenciatenderen a tervek megvalósítása és a későbbi bővítés érdekében kellő mennyiségű spektrumhoz jut hozzá. Maradi István, a cég műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a szolgáltatás eleinte az 1800 MHz-es sávban indul (egy 10 MHz-es blokkban), de a T-Mobile más frekvenciasávokat is bevon majd a szolgáltatási körbe, amint hozzájut a szükséges blokkokhoz.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A Telekom 2010-ben az Ericsonnal közösen mutatta be az újságíróknak az LTE technológiában rejlő lehetőségeket, ekkor már a cég több mint egy éve végzett úgynevezett field tesztet (zárt, kvázi laboratóriumi tesztkörnyezet) partnerével karöltve Budapest egyes kerületeiben. Az Ericsson azóta megnyerte a Telekom hálózatmodernizációs tenderét, így a svéd hálózatieszköz-beszálltó cserélheti le a jelenlegi 2G-s és 3G-s bázisállomásokat többszabványos GSM/EDGE, WCDMA/HSPA Evolution, valamint LTE technológiákkal egyaránt kompatibilis berendezésekre.

Az új szolgáltatáshoz új díjcsomagot is kínál majd a Telekom január elsejétől ügyfeleinek: a Net&Roll 4G díjcsomag havi díja 12 ezer forint lesz, 40 gigabájt benne foglalt adatforgalommal, és 4 Mbps garantált letöltési sebességgel (a sajtótájékoztatón nem esett szó a szolgáltatással elméletileg elérhető maximális sebességről). A cég előtte 500 tesztelő részvétlével indít úgynevezett friendly user tesztet, erre a T-Mobile weboldalán és közösségi csatornáin keresztül lehet majd jelentkezni a következő napokban - mondta el a sajtótájékoztatón Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.

A cég nem csak az LTE-fejlesztésekre koncentrál, a Magyar Telekom ma bejelentette, hogy jelenleg 380 bázisállomáson biztosít elméletileg maximum 21 Mbps elméleti letöltési sávszélességet nyújtó HSPA+ technológiát, a fejlesztési fázis lezárásával a tervek szerint ez lesz a minimum (elméleti) sávszélesség a T-Mobile mobilnetes-hálózatának nagy részén.

a címlapról

tikk-takk

0

Hibrid okosórát fejleszt a Google?

2019. szeptember 18. 14:46

Újabb részletek derültek ki a Fossiltól vett technológiáról, érdekes hibrid készülékek lehetnek a csőben.