Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

USB tárolóról is fut a Windows 8

Bodnár Ádám, 2011. szeptember 20. 11:43
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A BUILD rendezvényen a Microsoft a múlt héten bemutatta, hogyan működik USB eszközökről a Windows 8.

A Microsoft új operációs rendszere USB háttértárakról is futtatható lesz. A vállalat szerint ezzel lehetővé válik a nagy szervezetek számára, hogy például utazó vagy otthon maradó dolgozóik számára ugyanazt a felügyelt rendszerképet biztosítsák, amelyet a cégnél is használnának, anélkül, hogy ehhez külön hardvert kellene vásárolni. Másképp fogalmazva egy USB-s pendrive-ról vagy hordozható merevlemezről futtatott Windows 8 esetében megvan a teljes vállalati kontroll a felhasználó és a programok felett bármilyen hardverről futtatva.

Minden indítás más gépen

Az USB-s használat lehetővé teszi, hogy a Windowst akár minden indításkor más és más gépen használja valaki. Az operációs rendszer az első indításkor telepíti a szükséges drivereket, ugyanúgy, ahogy egy frissen telepített Windows, később azonban már nincs erre a lépésre szükség, a szoftver a BIOS vagy az UEFI adatai alapján azonosítja a különféle gépeket és társítja hozzájuk a szükséges eszközmeghajtókat. A Windows 8 minden más tekintetben ugyanúgy működik mintha belső merevlemezről indították volna, leszámítva, hogy a hibernálás nem támogatott - nem biztos ugyanis, hogy a következő alkalommal is ugyanazon a gépen fut majd a rendszer. Épp ezért az is különösen fontos, hogy a munka végeztével a felhasználó szabályosan állítsa le a Windowst.

Annak érdekében, hogy az USB-s eszközről futtatott Windows 8 biztonságát ne veszélyeztethessék a gépre esetleg már korábban felkerült kártevők, az operációs rendszer nem teszi elérhetővé a PC belső meghajtóit, nehogy arról fertőződjön meg a rendszer - külső meghajtók elérését pedig csoportházirendből korlátozhatják a szervezetek, így a pendrive-ról futó Windows akár teljesen el is szigetelhető. A rendszerképet tartalmazó meghajtó titkosítása BitLocker segítségével támogatott még akkor is, ha a futtató gépben nincs TPM chip, ráadásul a háttértár más gépben nem látszik logikai meghajtóként.

A Microsoft mérnökei arra is gondoltak, mi történik akkor, ha valaki véletlenül kirántja az USB-s háttértárat a gépből, amikor a Windows 8 fut. Az operációs rendszer ilyenkor felfüggeszti a futását, de 60 másodpercen belül folytatja, amennyiben a háttértár visszakerül a helyére. Ellenkező esetben a rendszer leáll. A BUILD-en elhangzott információk szerint a 60 másodperces időkorlát jelenleg érvényes, lehet hogy a végleges verzióban már rövidebb lesz - a fő szempont a biztonság, a cél, hogy az USB-s háttértár afféle hardveres kulcsként is működjön, anélkül ne lehessen a rendszerhez hozzáférni.

32 gigabájt és USB 3.0 ajánlott

A Microsoft ajánlása szerint az operációs rendszer, a felhasználói programok és az adatok tárolására legalább 32 gigabájtos USB-s háttértárat érdemes használni, ez azonban csak ajánlás és nem kőbe vésett szabály, maga a Windows 8 ennél jóval kevesebb helyet foglal. USB-s pendrive vagy merevlemez egyaránt támogatott, a minél nagyobb teljesítmény érdekében természetesen érdemes USB 3.0 felületűeket használni. Mire a Windows 8 megjelenik, az USB 3.0 valószínűleg széles körben elterjedt lesz a PC-ken, de már ma is egyre több gépben megtalálható - a tesztek során érdemes odafigyelni, hogy nem minden mai gép képes USB 3.0 eszközökről bootolni.

Pendrive-ról való működés esetén felmerülhet a háttértárak strapabírósága: a flash memóriachipek csak korlátozott számú írási ciklust bírnak ki, ezt követően elfáradnak és csak olvasni lehet őket. A Windows 8 USB-s használat esetén minden adatát a háttértáron tartja, vagyis itt kap helyet a virtuális memória is, ennek kezelése pedig sok írási művelettel jár, ami idő előtt kifáraszthatja a flash memóriát. A vállalat azonban számolt ezzel és a Windows 8 logót, illetve a "USB To Go" minősítést csak olyan pendrive-ok kaphatják meg, amelyek napi használat mellett legalább 2 évet biztosan kibírnak fáradás nélkül.

A "USB To Go" opció valószínűleg csak a Windows 8 nagyvállalati (Enterprise) verziójához lesz elérhető, hogy pontosan milyen licencelési konstrukcióban, arról egyelőre nem beszél a Microsoft, mivel még azt sem tudni, pontosan milyen változatokban kerül piacra a Windows 8.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.