Szerző: Koi Tamás

2011. szeptember 2. 13:44

Windows Phone-ra épülő telefonokkal bővít a HTC

Két új, Windows Phone platformra épülő okostelefonnal bővíti kínálatát a tajvani HTC, mely több gyártóval ellentétben nem a berlini IFA-n mutatta be újdonságait, hanem Londonba hívta az újságírókat.

A HTC két windowsos oksotelefont mutatott be tegnap egy londoni rendezvényen - a két újdonság már a Windows Phone platform megújult, Mango kódnevű változatát futtatja, egyben leváltanak több korábbi modellt a windowsos termékpalettáról (ettől még elvileg azokra is megérkezik majd a Mango frissítés). A HTC Titan a cég eddigi legnagyobb okostelefonja lesz, a készülék a HD7-nél is nagyobb kijelzőt kapott, miközben a Radar már átlagos méretű, és jóval szerényebb képességű érintőkijelzős modell.

A Titan 4,7 hüvelykes képátlójú, 480x800 pixeles felbontású S-LCD érintőpanelt kapott, az újdonság ezzel gyakorlatilag egyfajta köztes megoldást képez már az okostelefonok és a tabletek közt, legalábbis méretét tekintve. A Titan a tekintélyes kijelzőméret ellenére egyáltalán nem vastag, mérete mindössze 131x70x10 milliméteres, emellett tömege is megáll 160 grammnál.

Az új nagyágyú nem csak méretét, hanem számítási teljesítményét tekintve is tiszteletet parancsoló, a mobilba ugyanis egy 1,5 GHz-es órajelen ketyegő Scorpion rendszerprocesszor kerül, 512 megabájt rendszermemóriával megtámogatva. A készülék 16 gigabájtnyi beépített flash háttértárral rendelkezik, a memória mérete ugyanakkor nem bővíthető tovább microSD-kártyákkal. A 8 megapixeles kamerával ellátott Titan 14,4 Mbps elméleti maximális sávszélességű 3G-s modemmel, valamint WLAN- és Bluetooth-rádióval is rendelkezik, NFC modul azonban nem került a burkolat alá.

01:52
 

HTC Radar & HTC TITAN: Learn More

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Londonban bemutatott második újdonság, a Radar tulajdonképpen egy kínálatban már szereplő modell, a Trophy új köntösbe öltöztetésével jött létre. Az újdonság 3,8 hüvelykes 480x800 pixeles S-LCD érintőkijelzővel rendelkezik, így értelemszerűen jóval kisebb mint a Titan - ugyanakkor vastagabb is 1 milliméterrel. Az 1 GHz-es Scorpion rendszerchippel ellátott mobilba gyárilag 8 GB háttértár kerül (a rendszermemória szintén 512 MB méretű), a rendszer szintúgy nem támogatja a felhasználó által cserélhető memóriakártyákat, mint a nagyobbik modell.

A Radarba 5 megapixeles kamera került, a rádiós oldal pedig ugyanazokat a képességeket hozza, mint a Titan, azaz éppúgy adott a 14,4 Mbps HSUPA-technológiát támogató modem, valamint a WLAN- és a Bluetooth-rádió. A két most bemutatott újdonság várhatóan a jövő hónapban kerülhet a boltok polcaira, a HTC egyelőre nem közölt árakat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról