Szerző: Koi Tamás

2011. augusztus 31. 13:52

A felsőkategóriában is letörheti az árakat a Huawei

Újabb, ezúttal kifejezetten a felsőkategóriába szánt okostelefon bemutatására készül a Huawei - a Honor fantázianevű mobil olcsóbb lesz bármelyik nagyágyúnál, de tudásban nem marad el a kategória nagyjaitól.

Immár világossá vált, hogy a kínai Huawei nem csak az alsó-közép és középkategóriában kíván versenyre kelni a mobilpiac tradicionális szereplőivel: az eddig jobbára olcsó érintőkijelzős készülékekkel próbálkozó vállalat rövidesen piacra dobja U8860 típusjelzésű készülékét, mely - legalábbis papíron - mindent tud majd, amit a kategória nagyjai, csak éppen sokkal olcsóbban.

A cég anyaországában tegnap bejelentett Huawei U8860, vagyis a Honort láthatóan a prémiumkategóriába szánja a Huawei, a mobil külső kialakítása és a hardver felépítése mind azt sugallja, hogy a cég ezúttal a Samsung, a Sony Ericsson és a HTC csúcsmobiljainak piacán kezdett agresszív támadásba. A cég első felsőkategóriás okostelefonja szokás szerint Android operációs rendszerrel érkezik majd, a platform 2.3-as verziójáról (Gingerbread) később frissíteni lehet majd - ígéri a cég.

A Honor 4 hüvelykes, FWVGA (854x480) pixeles kijelzővel érkezik majd, a telefont egy 1,4 GHz-es processzor hajtja majd, a belső memória mérete egyelőre nem ismert. A készülék természetesen WLAN-modullal is el lesz látva, a rádiós egység emellett a HSPA+ lefedettségű területen elméletileg akár 14,4 Mbps letöltési sávszélesség elérésére is képes lesz. A mobilba 5 megapixeles kamera kerül majd, mellyel 720p felbontású videók is készíthetők.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Az Európában vélhetően a héten kezdődő berlini IFA-n debütáló készülék Észak-Amerikában Glory néven kerül forgalomba, rendkívül kedvező, 300 dolláros listaáron. Mindez azt feltételezi, hogy a kínai gyártó készüléke az öreg kontinensen sem lesz sokkal drágább, a szolgáltatókkal egyre szorosabb viszonyt ápoló cég borítékolhatóan tarolni fog az eladásokkal.

A Huawei számára a csúcskategória, illetve a felső-középkategória sikeres meghódítása kulcsfontosságú lépés abba az irányba, hogy a cég belátható időn belül feljebb verekedje magát a mobilinfrastruktúra-termékek mellett a terminálok piacán is. A cég egyik honi riválisa, a ZTE már az öt legnagyobb mobilgyártó egyike, pár éven belül pedig a dobogós helyre pályázik. Akárcsak a Huawei, úgy a ZTE is elsősorban a szolgáltatók által, saját márkanevük alatt értékesített olcsó készülékeknek köszönhetik dinamikusan növekvő forgalmukat.

a címlapról