Szerző: Gálffy Csaba

2011. augusztus 24. 15:01

Nem volt uborkaszezon a grafikus piacon

Fura dinamikát mutat a grafikus piac, az adatok szorosan követik a PC-gyártók eladásait. A szokatlanul megugró GPU-eladások mögött az iskolakezdésre és karácsonyi szezonra korán betárazó kereskedelmi szereplők állhatnak.

A PC-piachoz hasonló ütemben emelkedtek a grafikus piac eladásai a második negyedévben az elsőhöz képest - találta a Jon Peddie Research elemzőcég, az előző év hasonló időszakához képest továbbra is csökkenésben van azonban az üzletág. A növekedés azért meglepő, mert általában az első negyedév után hagyományosan esés következik, majd a harmadik és negyedik negyedév folyamán emelkedik a piac. Idén azonban második negyedévben az első negyedévhez képest 7,7 százalékkal több grafikus feldolgozóegységet adtak el, a piackutató szerint ennek oka a PC-piac idei, rendkívül szokatlan dinamikájára vezethető vissza.

Furcsán mozog a PC-piac

Feltehetően az Intel Sandy Bridge késése, illetve a lakossági PC-vásárlások pangása miatt az első negyedév a vártnál sokkal gyengébb lett a PC-piacon, az akkori megrendelések jelentős része áttevődhetett a második negyedévre. Az IDC szerint az első negyedévről a másodikra közel 6 százalékot erősödött a PC-piac, ami a grafikus chipek eladásait is mozgatja. Kérdéses azonban, hogy a jelenség pozitív vagy negatív hatású lesz-e az év további időszakában. A PC-piacon ugyanis nem jelentek meg a gyártók eladásai, az eladott termékek része tehát továbbra is a kereskedelmi csatornák valamelyik pontján található.

A negyedév különösen jól sikerült az Intel számára, a gyártó 19,6 százalékkal növelte eladásait az asztali és mobil GPU-k szegmensében az előző negyedévhez képest, így részesedése az AMD és az NVIDIA rovására emelkedett. Az Intel piacrésze az összes leszállított grafikus processzort tekintve 60,7 százalékra nőtt, az első negyedév 54,7 százalékával és a tavalyi hasonló időszak 52,9 százalékával szemben - ez persze a chipkészletbe, illetve a processzorokba integrált GPU-knak köszönhető.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szállításokban az NVIDIA és az AMD is komoly visszaesést könyvelhetett el, előbbi az előző negyedévhez képest 5,3 százalékot, utóbbi 7,3 százalékot csökkent. Az AMD esetében ezt a CPU-üzletág gyengélkedése okozta, az NVIDIA pedig az integrált grafikus piacról való kivonulásának hatásait érzi - bár néhány nagy IGP-megrendelés még így is beesett.

Erősített az NVIDIA a diszkrét GPU-k terén

A Jon Peddie Research szerint a diszkrét grafikus piacon az NVIDIA szerepelt jobban, köszönhetően az Intel-alapú noteszgépek mellé sokszor csomagolt GPU-knak. Ennek megfelelően a kaliforniai cég részesedése drámaian, harmadával emelkedett a negyedév folyamán, míg az AMD 7,3 százalékkal csökkent. Érdekesség, hogy az integrált grafika egyelőre csak minimális mértékben szorítja ki a komolyabb dedikált megoldásokat, inkább a két megközelítés párhuzamos jelenléte kezd jellemzővé válni: az idén eladott számítógépek esetében 100 gépben 160 GPU található.

A grafikus piac nagy vesztesei közé tartozik az összes, a három nagyon kívüli szereplő. A nemrég a HTC által felvásárolt S3 eladásai 25,8 százalékkal estek, a Matrox pedig 14,9 százalékkal kevesebb terméket adott el, mint előző negyedévben. A SiS részesedése már nem mérhető, a gyártó valószínűleg leállt a termékértékesítéssel.

A grafikus piac elemzői számára új kihívás lesz a tabletek megfelelő kategorizálása, a Jon Peddie szerint egyes piaci szereplők a táblagépeket egyáltalán nem sorolják a piachoz, a korábban használt definíciók egyelőre nem használhatóak - újakban pedig még az iparág nem tudott megegyezni. A probléma egyelőre csak az előrejelzéseket kuszálja össze, a Windows 8 alapú, ARM-os és x86-os tabletek azonban jóval nagyobb kavarodást is tudnak majd okozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról