Szerző: Gálffy Csaba

2011. augusztus 10. 12:04

Kitiltották Európából a Samsung Galaxy Tab 10.1-et

A düsseldorfi bíróság határozata szerint a Samsung Galaxy Tab 10.1 az EU területén mától nem hozható forgalomba. A tiltó határozat azonnali és kötelező érvényű, az első bírósági meghallgatásig mindenképp érvényben marad.

Az Apple panasza nyomán (Hollandia kivételével) az Európai Unió teljes területéről ideiglenesen kitiltotta a Samsung Galaxy Tab 10.1 termékét a düsseldorfi bíróság. A német bírósági procedúrának megfelelően a dél-koreaiakat eddig nem értesítették az Apple panaszáról és az ellenük folyó vizsgálatról, a Samsung saját bevallása szerint csupán a kész határozatról értesült. A holland kivételre az eltérő szerzői jogi törvénykezés ad magyarázatot, az Apple ezért ebben az országban külön procedúra keretében élt panasszal a Samsung ellen, az ügyben az első meghallgatásra ma délelőtt került sor, az első döntés két héten belül várható.

Kockázatos

A német (és uniós) jogrendszer lehetővé teszi, hogy a szellemi tulajdont sértő termékeket ki lehessen tiltani a közös piacról - a gyorsaságot jól mutatja, hogy az augusztus 4-én benyújtott panaszról 9-én határozatot hozott a bíróság. A procedúra nem igényli a "vétkes" fél meghallgatását, ez elsősorban a nehezen elérhető távol-keleti hamisítványokat gyártó cégek ellen hozott lépés volt. Ironikus módon most egy szintén távol-keleti, ám nagynevű gyártó lett a folyamat áldozata, azonban az Apple számára is hordoz kockázatokat a lépés.

A procedúra értelmében az Apple eskü alatt mutatta be az álláspontját, vagyis a nyilatkozók büntetőjogi felelősségük tudatában tanúskodtak - amennyiben a bírósági tárgyalás közben bebizonyosodik, hogy elhallgattak, vagy tévesen mutattak be tényeket, komoly szankciókkal néznek szembe. További veszélyt hordoz az Apple számára, hogy amennyiben a pereskedés végén a bíróság a Samsungnak ad igazat, a cupertinói cég köteles megtéríteni a tiltó végzés által a kiesett eladások nyomán okozott teljes kárt.

Az Apple panaszának alapját egy úgynevezett "Közösségi Formaterv", vagyis egy levédett ipari design jelenti. A kérdéses formaterv egy "kézi számítógépet" ábrázol, valószínűleg szándékosan megkülönböztető jegyek nélkül. Említésre méltó részlet lehet a hosszú oldalon középre helyezett adatátviteli csatlakozó, vagy a készülék sarkán található bekapcsológomb, esetleg a kijelzőn túlnyúló, az előlapot szinte teljesen lefedő érintőfelület. A Samsung minden valószínűség szerint vitatni fogja a formaterv egyediségét és a forma levédhetőségét - a kérdés eldöntése a düsseldorfi bíróság dolga lesz.

Védelem nélkül

Mit kifogásol az Apple?

Az Apple keresete szerint a Galaxy Tab 10.1-gyel kapcsolatban a következő kifogások merültek fel:
-téglalap alakú kialakítás, lekerekített sarkokkal
-lapos, mintázat nélküli, átlátszó felület, amely a készülék előlapját takarja
-az előlap alatt középre igazított kijelző és a kijelző körül található, minden irányban egyenlő vastagságú káva
-a sarkain lekerekített hátlap, amely egybeolvad az előlappal
-a készülék bekapcsolásakor előbukkanó színes ikonok a képernyőn

Florian Müller szabadalmi ügyekben jártas elemző szerint a Samsung hatalmas bakit követett el, a német bírósági procedúra ugyanis lehetővé teszi az ilyen titokban zajló vizsgálatok elleni védekezést. Az a fél, amelyik meg szeretné védeni magát, előzetes "védelmi folyamodványt" nyújthat be a bíróságra, amely ha összetalálkozik egy panasszal, akkor a bíróság köteles meghallgatni mindkét szereplőt. Ugyan a védelmi folyamodvány (Schutzschrift) csupán arra a bíróságra érvényes, ahová azt benyújtják, a düsseldorfi bíróságon folyik az összes európai szellemi tulajdonnal kapcsolatos perek mintegy fele - nem lett volna nehéz dolga a koreaiaknak legalább ide benyújtani.

A bírósági procedúra szerint hamarosan egy, az Apple és a Samsung részvételével zajló meghallgatás következik, ahol eldől, hogy az előzetes tiltó végzés érvényben marad-e a a per végéig. Amennyiben a bíróság a végzés fenntartása mellett dönt, akkor a per végéig nem lehet majd Galaxy Tabot kapni Európában - ez legalább egy éves kiesést jelenthet.

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

A Galaxy Tab 10.1 eddig csak egyetlen európai államban mutatkozott be, az Egyesült Királyságban. A forgalmazók szerint a termék rendkívül jól fogyott, megjelenését komoly várakozás előzte meg, eladásai számai pedig csak az iPad 2 mögött maradtak el. A végzés értelmében a boltok polcairól be kell vonni a táblagépet, a Samsung és a viszonteladók pedig sem eladói, sem egyéb marketingtevékenységet nem végezhetnek.

Hadjárat

Az Apple szemmel láthatóan nem ül babérjain a tabletpiac trónján, hanem aktívan ered a versenytársak nyomába a termékekkel kapcsolatos szabadalmak és formatervek kapcsán. A támadott felek egyelőre csak az androidos termékeket gyártó vállalatok, de a Windows 8 megjelenése kapcsán várható, hogy az Apple a Microsoft-partnerek ellen is hasonló támadásokat indít. Kérdéses persze, hogy az említett formaterv megkerülésével készíthető-e egyáltalán táblagép, az Apple azonban egyelőre mindent elkövet, hogy az iPad és iPad 2 terveit saját találmányaként mutassa be. Ebben egyelőre minden körülmény segítségére van, a korábban piacra lépő tabletek ugyanis tipikusan kihúzható billentyűzettel, jóval vastagabb házban és eltérő formatervvel jelentek meg.

Az Apple különösen a Samsungra dühös, az almás cég alkalmazottjai nyilatkozataikban folyamatosan "szolgai" és "arcpirító" másolással vádolják a dél-koreai céget. Az Apple ennek megfelelően globális háborút is indított a Samsung ellen, egyelőre sikerrel: a Galaxy Tab 10.1-et előbb Ausztráliából, majd a most meghozott határozattal Európából is kitiltották. Fontos megjegyezni, hogy az Apple panasza ebben az esetben egyáltalán nem az Android rendszer ellen irányul, hanem a Samsung terméke ellen. Ennek megfelelően hasonló érvekkel támadható a HP TouchPad és a majdan bemutatkozó Windows 8-as tabletek is, a formaterv ugyanis ezek esetében is ugyanilyen.

Frissítés: A kiszivárgott folyamodványban az Apple megemlített egy, Motorola Xoom termékei ellen indított kereset is, erről eddig ez az első információ. Ugyan a Motorola és az Apple Amerikában már tavaly óta jogi csatában van, Európában eddig nem ugrottak egymásnak a gyártók. A kiszivárgott dokumentumból az következik, hogy az Apple a előzetes tiltóvégzést kérhetett a Xoom ellen is, a Samsung ellen indított keresethez hasonlóan. A szakértők szerint a kereset ellen szól, hogy az ilyen végzést tipikusan csak sürgős esetben szokták a német bíróságok kiadni, a Xoom pedig már hónapok óta a piacon van, az Apple az amerikai gyártó termékére valószínűleg túl későn reagált.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 07:47

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.