Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A földrengést és az árfolyamhatást okolja a Sony

Bodnár Ádám, 2011. július 28. 10:43
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Csökkenő bevételről és veszteségről számolt be a Sony, amikor nyilvánosságra hozta a második naptári negyedévre eső első pénzügyi negyedévének eredményeit. A vállalat a jen erősödése miatt ez éves kilátásait is módosította, de még így is nyereséget vár, szemben a tavalyi masszív veszteséggel.

A földrengés hatásaival és a fogyasztói elektronikai piac gyengélkedésével magyarázza harmatos eredményeit a Sony. A japán vállalat forgalma 10 százalékkal csökkent az első pénzügyi negyedévben, az 1494 milliárd jen 18,5 milliárd dollárnak felel meg. A vállalat üzemi eredménye 59 százalékkal múlta alul a tavalyit, nettó szinten pedig 15,5 milliárd jen, azaz 191 millió dollár veszteséget könyvelt el.

Kevés PC és LCD-tévé fogyott

A Sony mindkét nagy üzletága gyengélkedett a negyedév során. A fogyasztói elektronikai részleg forgalma 18 százalékkal 732 milliárd jenre (~9 milliárd dollárra) csökkent éves szinten, amit a tévék és a PC-k árcsökkenésével és a kereslet gyengülésével magyaráz a vállalat. Tévéből 4,9 milliót adott el a Sony a tavalyi 5,1 millió helyett, PC-ből 1,8 millió fogyott 1,9 millió helyet,  de a digitális fényképezőkből és a videokamerákból is kevesebb fogyott mint egy éve. A lakossági elektronikai üzletág üzemi eredménye gyakorlatilag eltűnt, az egy évvel korább 27 milliárd jenről 1,7 milliárdra csökkent, ami mindössze 21 millió dollárnak felel meg - az árcsökkenéssel járó nyereségkiesést nem tudta elég gyorsan követni a költségek lefaragásával a Sony.

A tévépiacon idén mindössze 2 százalékos növekedést vár a DisplaySearch piackutató vállalat, ami az árverseny erősödését jelzi előre. Az LCD-tévék megfizethetővé és tömegessé válásával 2009 után rendkívüli bővülést produkált a piac, azonban ezeknek az "arany időknek" egyelőre vége, Nyugat-Európában idén már csökkenni fognak az eladások. Japánban, a Sony hazai piacán 2011-re 40 százalékos zuhanást vár a tévépiacon a DisplaySearch, miután a digitális átállást megelőző kormányzati készülékvásárlási támogatások véget értek. 2011-ben összességében 252 millió tévé eladását prognosztizálja az elemzőcég.

A tavaszi adatlopással és az online szolgáltatások leállásával sújtott PlayStation 3-ból 1,8 milliót értékesített a Sony, míg egy éve 2,4 milliót sikerült eladni, a szoftverladások viszont emelkedtek, 24 millióról 26 millióra. A PSP hardvereladások másfélszeresére, 1,8 millióra nőttek, az értékesített szoftverek száma azonban harmadával kevesebb, csupán 6,6 millió darab volt. Továbbra is jól tartja magát a PlayStation 2, amelyből még tizenegy évvel a bemutatása után is elment 1,4 millió darab három hónap alatt, és hozzájuk 1,5 millió szoftver.

A professzionális elektronikai részleg, amely stúdiókamerákat és akkumulátorokat is gyárt, 16 százalékkal csökkenő bevétellel kellett szembenézzen, a 309 milliárd jen nagyjából 3,8 milliárd dollárnak felel meg. A Sony tájékoztatása szerint a csökkenés oka elsősorban a Japánt ért földrengés, amely miatt két akkumulátorgyártó üzemet is le kellett átmenetileg állítani. A Sony hat, Fukusima közelében lévő gyárát zárta be, ezek közül kettő lítiumion akkumulátorokat termelt, egy a Blu-ray lejátszókhoz használt lézerek gyártásáért felelt, három pedig a cég vegyipari leányvállalatához tartozott, ahol mágnesszalagokhoz és optikai lemezekhez használt alapanyagokat gyártották. A divízió üzemi profitja 86 százalékkal 2,3 milliárd jenre csökkent, ami 29 millió dollárnak felel meg.

A vártnál kisebb az idei nyereség, de legalább lesz

A vállalatot továbbra is sújtja a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet, amelynek folyományaként a japán jen vált a befektetők egyik menedékévé, ami a fizetőeszköz folyamatos felértékelődéséhez vezet, elsősorban a dollárral szemben (egy éve 1 dollár még 90 jenbe került, most már csak 80-ba). Mivel a Sony bevételének jelentős része származik az Egyesült Államokból, és dollárban folyik be, míg költségei jenben keletkeznek, a céget folyamatosan fékezi az árfolyam erősödése. A vállalat tájékoztatása szerint csak az árfolyamváltozás 92 milliárd jennel (1,16 milliárd dollárral) csökkentette bevételét.

A Sony a gyenge első negyedév után máris módosította éves profitelőrejelzését, 80 miliárd jen helyett már csak 60 milliárdra számít a vállalat, ami 762 millió dollárnak felel meg. Egy évvel ezelőtt 259 milliárd jen (3,3 milliárd dollár) üzemi veszteséget könyvelt el a cég, ahogy a nemzetközi gazdasági és hitelválság közepette hirtelen megerősödött a japán jen. A Sony másfél évtizeddel korábban zárt utoljára veszteséges pénzügyi évet.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.