Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Három tablet jön idén a Lenovótól

Koi Tamás, 2011. július 20. 10:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Tegnap három új tabletről rántotta le a leplet a Lenovo, Kína legnagyobb számítógépgyártója. A cég eddig kizárólag a belpiacra szállított ilyen megoldást, a most bemutatott újdonságokat azonban világszerte lehet majd kapni.

hirdetés

Az új tabletek közt lesz kifejezetten kommersz piacra szánt, otthoni felhasználóknak ajánlott, valamint üzleti megoldás is, a Lenovo PC-s üzletágának termékvonalaihoz igazodva. A most bemutatott termékek közül kettő, az IdeaPad K1 és a ThinkPad Tablet Android operációs rendszert futtat, míg az IdeaPad P1-re Windows 7 kerül majd.

A három újdonság közös vonása, hogy mindhárom tablet 10,1 hüvelykes képátlójú, 1280x800 pixeles felbontású kijelzővel érkezik, vagyis egyazon méretkategóriába sorolható mindegyik eszköz. Az IdeaPad K1 lényegében a márciusban a kínai piacon megjelent LePad táblagép nemzetközi megfelelője, Android 3.1 operációs rendszerrel, és 1 GHz-en ketyegő NVIDIA Tegra 2 processzorral. A készülék 16, 32 és 64 gigabájt háttértárral kerül forgalomba még ebben a hónapban, kizárólag Wi-Fi, és WLAN/3G kombinált rádiós változatban, 499 dolláros induló áron.

A szoftveres felületet a Lenovo Launcher alkalmazás teszi teljessé, a felhasználók pedig az Android Market külön erre a célra létrehozott szekciójából (Lenovo App Shop) tölthetnek majd le programokat a tabletre.

Az IdeaPad K1-hez hasonlóan szintén az otthoni felhasználókat célozza az IdeaPad P1, fontos különbség ugyanakkor, hogy erre a tabletre nem a Google operációs rendszere kerül majd, hanem a Microsofté. A Windows 7-tel érkező készülék ennek megfelelően izmosabb hardvert is kap: a rendszer lelkét egy 1,5 GHz-es Intel processzor adja 2 gigabájt memóriával megtámogatva. A tableten egy USB-port is lesz, valamint mini PCI Express csatolóból is elhelyeznek rajta hármat.

A windowsos készülék 32 vagy 64 gigabájtos flash háttértárral kerül forgalomba a negyedik negyedévben, szintén Wi-Fi, illetve WLAN/3G kombinált rádióval. A tablethez opcionális kiegészítőként stylus is kapható lesz.

Az új kínálat üzleti felhasználóknak szánt darabja, a ThinkPad Tablet már a Lenovo ThinkPadek szögletesebb, elegánsabb formavilágát követi, valamint olyan, speciális kiegészítők is beszerezhetők hozzá (például dokkoló), mellyel többnyire az üzleti noteszgépeket látják csak el. A ThinkPad Tabletbe ettől függetlenül ugyanaz az 1 GHz-es Tegra processzor kerül, mint a K1-be, a rendszerkörnyezet pedig szintén Android 3.1 lesz.

Az üzleti tablet érdekessége a teljes méretű USB-port, valamint a külön beszerezhető Keyboard Folio, mellyel leginkább az ASUS Eee Pad Transformer koncepciójához hasonlítható az összeállítás. A ThinkPad Tablethez a Lenovo a noteszgépekhez hasonlóan páratlan terméktámogatást nyújt, így a jótállási idő meghosszabbítható 2 és 3 évvel, valamint a gyártó teljes körű telefonos helpdesket kínál ügyfeleinek.

A stylussal is ellátott ThinkPad Tablet 16, 32 és 64 gigabájt háttértárral kapható a jövő hónaptól, 499 dolláros induló ártól.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!