Szerző: mz

2000. augusztus 25. 19:39

Pokemon - féreg

A - bár ebből vélhetően a legtöbben már kinőttünk - Magyarországon kevésbé ismert Pokemon nevű rajzfilmfigurát egy humoros kedvű egyén egy kevésbé kedves féreg terjesztésére használja fel.
A Love bug néven elhíresült szeretetcsomag óta sok újdonságot a férgek nem tudnak mutatni, érdekességet inkább a terjesztés mikéntjében lehet kitalálni. Ez pedig maradéktalanul sikerült. Ez az első alkalom, hogy egy vírus célpontjai az ál-téma megjelölésével gyerekek legyenek. Mivel a levélben elvileg egy kisebb Pokemon-animáció érkezik, a már olvasni tudó és a levelezgetés iránt érdeklődő gyerekek hamar megnyithatják azt. Az eredmény a teljes Windows könyvtár törlése és az operációs rendszer szükségszerű újratelepítésével járó bosszúság.
Szerencsére a vírus viszonylag szűk körben és lassan terjed, így a víruskereső szoftvereket gyártó cégek fel tudtak készülni a védekezésre. A legjobb védekezés a megelőzés - azaz megnyitás nélkül törölni kell a levelet. A féreg az Egyesült Államokban bukkant fel, valamikor június végén. A karakter jogának tulajdonosa, a Nintendo nem kívánta kommentálni az eseményeket...

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról