Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

A franciák mindent eltárolnának az internetezőkről

Dojcsák Dániel, 2011. április 08. 08:58
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az online világ szereplői általában igyekeznek versengeni egymással, Franciaországban mégis összefogtak, ráadásul az állam ellen. A Google és a Facebook által vezetett szövetség a perbe fogta Franciaországot egy márciusban megjelent rendelet miatt, ami arra kényszerítené őket, hogy megőrizzék és adott esetben kiadják a felhasználók személyes adatait.

A francia Association of Internet Community Services (ASIC) mögé felsorakozott a Google, a Facebook, az eBay, a Dailymotion és még közel 20 olyan cég, amely online jelenlétet tart fenn az országban. A cél tiltakozni, sőt, megtámadni azt a rendeletet, ami kötelezővé tenné az elektronikus kereskedelemmel, webes szolgáltatásokkal (pl. e-mail) illetve online multimédiával foglalkozó szolgáltatóknak, hogy személyes adatokat őrizzenek meg a felhasználóikról - számol be a BBC.

A lista pedig nem elégszik meg alapvető információkkal, mint amilyen a felhasználói név vagy az IP-cím, hanem szükségesnek találja a felhasználók teljes nevének, lakcímének, becenevének, e-mail címének, telefonszámának, sőt jelszavaiknak a megőrzését is. Ezeket az adatokat pedig a szolgáltató automatikusan kiadni köteles bármely hatóságnak, a rendőrségnek, bíróságnak, adóhivatalnak és közösségi biztonsági szervezeteknek.

Eszelős rendelet

Az online szolgáltatók szerint a rendelet több sebből vérzik, s teljességgel abszurd felvetéseket tartalmaz. Problémásnak látja a szövetség, hogy a rendelet kihirdetése előtt semmilyen egyeztetés nem folyt az Európai Bizottsággal, ami bizonyára óvatosságra intette volna a francia törvényhozást. A rendelet szükségtelenül drákói, az ASIC képviselője szerint “sokkoló”. A szövetség tagjai számos nemzeti piacon jelen vannak, s megtanulták, hogy alkalmazkodni kell a helyi viszonyokhoz, a személyes adatok ilyen szintű tárolása és rendelkezésre bocsátása viszont szokatlan.

A Facebook és a Google egyaránt belefutott már Európában több ízben személyiségi jogi problémákba, többek közt a Facebook adatkezelési szabályzata, vagy a Google Street View, Buzz, illetve Gmail különböző problémái miatt. A Google nemrég volt kénytelen 25 millió forintos bírságot fizetni Franciaországban, mert személyes adatokat is elmentett, miközben a Wi-Fi hálózatok feltérképezését végezte a Street View helymeghatározó szolgáltatás finomításához. Ezekben az esetekben éppen azért azért bírálták a szolgáltatókat, mert túlzottan bemerészkedtek a felhasználók magánszférájába - a francia rendelet most éppen erre kötelezné őket, csak még durvábban.

Totális kontroll

A rendelet értelmében a franciáknak minden érintett szolgáltatásnál validált regisztrációra lenne szüksége, s visszamenőleg is pótolni kell a hiányzó adatokat. Sőt, mivel a jelszavak elmentésére is szükség van, ezért azokat nem lehet a továbbiakban kódolt, a szolgáltató elől is rejtve maradó fájlokban tárolni, hanem azokat is bármikor kereshető, a hatóságok számára prezentálható formában kell tartani.

Nem ez az első hajmeresztő francia ötlet az internet és a netezők rendszabályozása érdekében. 2010 augusztusában a szerzői jogsértésekkel foglalkozó Hadopi egy olyan elképzeléssel állt elő, amely "kémszoftver" telepítését javasolja az állampolgárok gépére. Ez a szoftver naplózná a netező minden tevékenységét és titkosítva továbbítaná a Hadopi szervereire, ahol 1 éven át tárolnák azt. Az ország különös szigorral lép fel az illegális fájlcsere ellen, a jogsértő tartalmakat letöltőket háromszori figyelmeztetést követően elvághatják az internettől.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.