:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. március 10. 11:58

Kaz Hirai lehet a Sony új vezére

Ismét nagyszabású átszervezésbe kezdett a Sony, amelynek során összeolvasztja a videojátékokkal és PC-kkel is foglalkozó üzletágát a szórakoztatóelektronikai részleggel. A lépés során még nagyobb hatalmat kap a Sony Computer Entertainment vezetője, Kaz Hirai, aki ezzel az elnök-vezérigazgatói poszt első számú várományosa is lett.

A PC és a konzol az úr

A Sony bejelentette, Kazuo "Kaz" Hirai, a PlayStation-divízió vezetője Howard Stringer elnök-vezérigazgató helyettesévé lép elő és ezzel a cégvezetői poszt első számú várományosa lett. Arról azonban nincs szó, hogy Stringer távozni készülne a Sony éléről, a hivatalos tájékoztatás szerint ő vezényli le a szervezeti átalakulást és a "belátható jövőben" a vállalat elnök-vezérigazgatója marad.

Az átalakulás során a szórakoztatóelektronikai üzletágat összeolvasztja a PlayStation konzolokkal és a PC-kkel foglalkozó divízióval a Sony, ezzel is jelezve, hogy a két terület milyen mértékben közeledik egymáshoz. Erre a konvergenciára egyébként maga a PlayStation 3 szolgáltatja a legjobb példát, amely elsősorban videojáték, de Blu-ray lejátszásra is alkalmas, illetve a hozzá kapcsolódó PlayStation Store szolgáltatáson keresztül médiatartalmak is kölcsönözhetők, vásárolhatók. A konzol egy korábbi rendszerfrissítésig még Linux futtatására is alkalmas volt, így egyfajta PC-ként is lehetett használni.

Kazuo "Kaz" Hirai

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az egyesített üzletág élén Kaz Hirai feladata lesz, hogy elképzelései révén folytassa a PC-k, konzolok és videojátékok konvergenciáját, emellett továbbra is az ő feladata lesz a Sony globális értékesítési- és marketing-tevékenységének az irányítása, ő felel a közös szoftverplatformok fejlesztéséért, valamint a designért, vagyis gyakorlatilag teljhatalmat kap a lakossági termékek és kapcsolódó szolgáltatások terén.

Innováció nélkül

Jelenleg a szórakoztatóelektronikai üzletághoz tartoznak a Sony professzionális használatra szánt audiovizuális berendezései, például stúdiókamerák és -videók is. Az átszervezés után ezeket külön divízióba szervezi a cég, a Professional & Device Solutions Group élére Hirosi Josioka kerül. Korábban Josioka tűnt Stringer legvalószínűbb utódának, mivel ő irányította a Sony legnagyobb részlegét, a szórakoztatóelektronikai üzletágat. amely a tévék, lemezek és lejátszók, hangrendszerek, fényképezőgépek, videokamerák fejlesztését és gyártását végzi - és idősebb is Hirainál. A most bejelentett átszervezés ugyanakkor jól mutatja, az elektronikai iparban mennyire eltolódtak a hangsúlyok a netre csatlakozó "okos" eszközök felé.

A japán óriás elmúlt évtizede nem volt sikerektől hangos. A cég neve korábban egybeforrt a szórakoztatóelektronikában az innovációval és a minőséggel, azonban néhány elhibázott döntésnek köszönhetően olyan vállalatok ragadták magukhoz a piaci kezdeményezést mint az Apple, a Microsoft, a Samsung vagy éppen az LG. A Sony az elmúlt 10 év alatt közel 58 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött kutatás-fejlesztési projektekre, de ebből semmi olyan átütő nem született, amely jelentős piaci vagy pénzügyi sikert tudott volna aratni.

A Sonynál már jó ideje a PlayStation-részleg a nyereség első számú forrása, a szórakoztatóelektronikai üzletág innováció híján árban kénytelen versenyezni a koreai riválisokkal, ezt azonban gyakorlatilag lehetetlenné teszi a jen drágulása - nem csoda, hogy a tévégyártást egyre nagyobb arányban szervezi ki a cég kínai és tajvani beszállítóknak. A legutóbbi negyedévben a konzumelektronikai üzletág kétszer akkora bevételből csak fele akkora profitot tudott hozni mint a PlayStationt is magában foglaló Networked Products & Services üzletág.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.