Szerző: Koi Tamás

2011. március 3. 15:43

Ismét gyakornokokat keres a Magyar Telekom

Tovább folytatja hagyományosnak mondható gyakornoki programját a Magyar Telekom. Az ország legnagyobb távközlési vállalata április 15-ig várja a jelentkezőket.

A Magyar Telekom 15 éve indította el gyakornoki programját azzal a céllal, hogy használható, gyakorlati tudást adjon a főiskolai, egyetemi hallgatóknak. A képzés lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok multinacionális környezetben végezhessék el a kötelező szakmai gyakorlatukat, gazdagíthassák elméleti és gyakorlati tudásukat, nem utolsósorban arra is, hogy elindíthassák karrierjüket a Magyar Telekomnál.

A program a cég szerint rendkívül sikeres, ezt bizonyítja, hogy a 2011 februárjában induló gyakornoki félévre 1000 hallgató jelentkezett, közülük végül 50 diák kezdhette el a programot. Velük együtt jelenleg közel 100 gyakornok dolgozik jelenleg a vállalat különböző területein. Az újonnan induló, öthónapos programra - ahogy eddig is - olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt.További feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel, a hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent. A gyakornokok fizetést is kapnak - havi bruttó 75 ezer forintot -, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal bővül. A program első három hete felkészülési időszak, ezt követően a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt a vállalat különböző területein. Minden gyakornok mentort kap, aki azon túl, hogy segít a beilleszkedésben, rendszeres visszajelzést ad a gyakornok munkájáról.

A Magyar Telekom 2011 szeptemberében induló gyakornoki félévére április 15-ig lehet jelentkezni a karrier.telekom.hu oldalon.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.