:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 29. 10:28

Megállíthatalanul terjeszkedik a mobilpiacon a Samsung

A harmadik naptári negyedév során 71 milliónál is több mobiltelefont értékesített a Samsung, a cég közel jár ahhoz, hogy befogja a Nokiát és a világ első számú mobilgyártójává váljon.

A mobiltelefon-piacon és a félvezetőpiacon mutatott erős teljesítményének köszönhetően rekordprofitot ért el a Samsung. A koreai vállalat a harmadik naptári negyedévben 35,8 milliárd amerikai dollárnak megfelelő 40,2 billió won bevétel mellett 3,98 milliárd dolláros nyereséget ért el. A forgalom 12 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, a nyereség 17 százalékkal ugrott meg. A Samsung teljesítményét jól mutatja, hogy az idei első három negyedévben már több nyereséget könyvelt el, mint korábban bármelyik évben.

Berobbant a Galaxy S és a Wave

A vállalat rendkívül jól teljesített a mobiltelefonok piacán, három hónap során 71,4 millió készüléket értékesített, ami éves összehasonlításban 18 százalék feletti növekedést jelent. Iparági becslések szerint a mobilpiac 14 százalékkal bővült egy év alatt, vagyis a Samsung 20 százalék közelébe tudta növelni tudta piaci részesedését és kézzelfogható közelségbe került számára a Nokia befogása. A finnek a legutóbbi negyedév során 110 millió készüléket adtak el, részesedésük 30 százalék volt, de csak 2 százalékkal tudták növelni szállításaikat éves szinten. A Samsung harmadával kevesebb készülék értékesítéséből közel ugyanakkora bevételt és profitot ért el mint a Nokia, vagyis jóval magasabb az átlagos eladási ára és a nyereségessége is.

A vállalat tájékoztatása szerint a mobiltelefonok átlagos eladási ára 14 százalékkal emelkedett egy év alatt, ami a prémium modellek, például az androidos Galaxy S és a badás Wave sikerének köszönhető. A Galaxy S-ből bemutatása óta mintegy 5 millió fogyott, az év végéig 10 millió készülék eladását várja a Samsung. A Wave is sikeresnek mondható, több mint 2 milliót adtak el belőle eddig. A negyedik negyedévre a Samsung a piaci részesedésének további növekedését várja, ehez segítséget adhat, hogy a cég a Microsoft egyik partnere a Windows Phone 7 kapcsán, illetve nemrég dobta piacra androidos Galaxy Tab tabletjét, amellyel az iPad ellen próbálja meg felvenni a harcot.

Samsung Galaxy S és Wave

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Samsung negyedévének másik erős pillérét a félvezetőgyártó részleg szolgáltatta, amely rekordbevételt ért el, hiába volt túlkínálat a DRAM-piacon, a flash memóriák iránti erős kereslet bőven ellensúlyozni tudta ezt  - a Memory Division bevétele 60 százalékkal nőtt éves szinten. A félvezető üzletág nagyon magas, 32,1 százalékos üzemi eredményhányadot tudott felmutatni, ami re 2004 óta nem volt példa.

Most érdemes tévét venni, árverseny a piacon

Más elektronikai gyártókhoz hasonlóan a Samsung LCD-részlege is gyengélkedett, mivel a piacon túlkínálat és árcsökkenés a jellemző, ami a lakossági vásárlási kedv megcsappanásával magyarázható. A nagyméretű panelek szállításai csökkennek, miközben az árak is esnek minden szegmensben, legyen szó notebookba, asztali monitorba vagy éppen tévébe szánt LCD-megjelenítőkről. A vállalat szerint a negyedik negyedévben is elég gyenge marad a panelek iránti kereslet. A Samsung a profitabilitás növelése érdekében a prémium kategóriás, azaz a LED háttérvilágítású és 3D megjelenítésre képes panelekre koncentrál.

A szórakoztató elektronikai részleg forgalma 3 százalékkal csökkent a megelőző negyedévvel összevetve, amelynek magyarázata a Samsung szerint, hogy a nyárra, a focivébé idejére esett a csúcsszezon. A lapostévék eladásai éves szinten 17 százalékkal 9 millió darabra nőttek, de a prémium (3D, LED) készülékek forgalma csökkent a megelőző negyedévhez képest, amely újra csak a lakossági vásárlások visszafogásával magyarázható. A Samsung az év végére erős árversenyt vár a tévépiacon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.