Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 25. 09:53

Több mint 650 ezer Windows 7 fogy naponta

A hétvégén ünnepelte első születésnapját a Windows 7, amelynek hivatalos bolti értékesítése 2009. október 23-án kezdődött. A Microsoft tájékoztatása szerint már 240 millió példány fogyott a szoftverből, így minden idők legsikeresebben rajtoló operációs rendszere.

Szombaton volt egy éve, hogy világszerte boltokba került a Windows 7, a Microsoft legújabb asztali operációs rendszere. Az azóta eltelt idő alatt 240 millió licencet értékesített a vállalat, vagyis naponta több mint 650 ezret.

Itthon is gyorsan terjed

Magyarországi értékesítési statisztikákkal nem szolgált a Microsoft, de a Rankings.hu adatai jó támpontot biztosítanak a becsléshez. Ezek alapján a Windows 7 a második legnépszerűbb operációs rendszer itthon, piaci részesedése az internetezők körében 18 százalék feletti. A Windows 7 hardverigénye megegyezik a Windows Vistáéval, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 3 év során a hazai piacra került 1,3 millió PC biztosan alkalmas a futtatására, mondta Tóth András, a Microsoft Magyarország üzletágvezetője.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Microsoft Magyarország cég saját adatai szerint a vállalati szegmensben 10 százalék körüli a Windows 7 részesedése jelenleg, a lakossági szegmensben pedig 20 százalékos. Összesen mintegy 550 ezer magyar PC-n fut a Windows 7 és a terjedésének üteme nem lassul - a statisztikák szerint Windows XP-ről és Windows Vistáról egyaránt sokan térnek át.

A redmondiak hazai leányvállalata sokat vár a Magyarországon is kapható Windows 7 családi csomagtól, amivel három otthoni gépen lehet a legújabb verzióra cserélni a Microsoft operációs rendszerét: a családi csomag upgrade jogosultságot ad, vagyis csak korábbi, eredeti Windows operációs rendszerre telepíthető, jogtiszta Windows Vista vagy régebbi operációs rendszer szükséges hozzá. A családi csomagot péntek óta lehet kapni a nagy elektronikai áruházakban.

A Windows 7 első születésnapja a Windows XP életében is fontos mérföldkő: mostantól nem kerülhetnek boltokba Windows XP-vel előre telepített számítógépek. A Microsoft 2008 áprilisában vonta vissza a PC-gyártóktól a Windows XP előre telepítésének jogát, de netbookokon elérhető volt ez az opció, egészen mostanáig. Fontos információ, hogy ez a downgrade jogosultságot nem érinti, vagyis a Windows 7 vásárlói továbbra is visszaválthatnak a régebbi operációs rendszerre.

2012-ben jöhet az utód

A következő asztali Windows, amelyet egyelőre Windows 8 kódnéven fejlesztenek a Microsoftnál, a Windows 7 után várhatóan három évvel, azaz alighanem 2012-ben kerül piacra. Egyelőre nehéz lenne megmondani, milyen újdonságokat hoz majd az operációs rendszer, maga a Microsoft a Vista-fiaskó óta kínosan vigyáz arra, nehogy az idejekorán tett nagy ígéreteknek végül csalódás legyen a vége. Egy korábban kiszivárgott prezentáció alapján azonban már lehet némi fogalmunk arról, mik lehetnek a legfontosabb célkitűzések a Windows 8 fejlesztésénél.

A Windows 7 fejlesztési ütemterve, valamint a Microsoft eddig elhangzott ígéretei alapján 2011 őszén lehet a nyilvános béta érkezésére számítani. Nem lenne meglepő, ha a Windows 7-hez hasonlóan a Professional Developers Conference rendezvényen mutatná be a Windows 8-at a nagyközönségnek a Microsoft, a kereskedelmi forgalmazás pedig három évvel a Windows 7 után, 2012 őszén kezdődne. A korábbiakhoz hasonlóan a szerverváltozat együtt készül és rajtol majd az asztalival.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról