:

Szerző: Koi Tamás

2010. október 20. 17:32

Kétszázmilliós büntetés a Magyar Telekomnak

Az idei év egyik legnagyobb versenyfelügyeleti bírságát szabta ki a Gazdasági Versenyhivatal a mai tárgyalást követően a Magyar Telekomra: a cégnek 200 millió forintot kell fizetnie, amiért tavaly egy SMS-játékban tisztességtelenül járt el.

A távközlési szolgáltató nem hivatalos információk szerint a tavaly október elejétől november elejéig tartó "90 Golf, 90 nyertes" nevű SMS-kvízjátéka kapcsán kapta a rekordösszegű büntetést a GVH-tól. A Pénzcentrum úgy értesült, hogy a hatóság szerint a vállalat nem megfelelően tájékoztatta a résztvevőket a játék természetéről és a valós nyerési esélyekről, emellett kifejezetten buzdította is előfizetőit arra, hogy minél több SMS beküldésével vegyenek részt a játékban.

A GVH sajtószóvivője a HWSW megkeresésére megerősítette, hogy a hivatal a ma lezajlott tárgyalást követően kétszázmilliós büntetést szabott ki a cégre, további részleteket holnap reggelre ígért. A versenyhivatal idén nem először szabott ki jelentős bírságot a Magyar Telekomra, a céget januárban egy még 2008-ban futó feltöltőkártyás hirdetés miatt marasztalták el, akkor a most megállapított összeg tizedét kellett fizetnie a társaságnak.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Megtévesztő SMS-promóció miatt idén már egy másik mobilszolgáltató, a Vodafone is kapott büntetést. A cég egy a "90 Golf, 90 nyertes" promócióhoz hasonló felépítésű kvízjátékot indított korábban, ahol a résztvevők azt hihették, hogy elég egy SMS-t elküldeniük ahhoz, hogy esélyük legyen a nyeremények megszerzésére. A GVH eljárásában negyvenmillió forint bírság kifizetésére kötelezte akkor a vállalatot.

A versenyhivatal emellett egy további, hatvanmillió forintos büntetést is kiszabott idén a Vodafone-ra, ezt azonban nem SMS-játék, hanem egy tavalyi mobilnetes reklámkampány miatt kapta az operátor.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.