Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 7. 10:24

Duplázott a HTC

A harmadik negyedévben megduplázta bevételét és nyereségét a HTC. A vállalat piaci becslések szerint 7 millió okostelefont adott el egy negyedév alatt, a negyedik negyedévben az új modelleknek köszönhetően meglehet a 9 milliós volumen is.

Bevételét és profitját is megduplázta a harmadik negyedévben a HTC. A tajvani okostelefon-gyártó androidos modelljeivel a legtöbb piacon hatalmas sikert ért el, A szeptember végén zárult harmadik negyedévben a HTC bevétele 2,46 milliárd dollárnak megfelelő 75,85 milliárd tajvani dollár volt, profitja pedig 360 millió amerikai dollárt tett ki - mindkettő magasabb az elemzői várakozásnál és rekord a vállalat történetében. Egy évvel korábban a társaság még 1,09 milliárd dolláros bevételről és 184 milliós profitról adott számot.

Az 1997-ben alapított, eredetileg mobil készülékek szerződéses gyártásával foglalkozó vállalat az okostelefon-robbanással párhuzamosan egyre nagyobb hangsúlyt fektetett saját márkás modelljeinak értékesítésére. A vállalat a Windows Mobile-t futtató készülékeivel szerzett magának nevet, majd az Android megjelenésével a Google szoftverére épülő telefonok terén is a legnagyobbak közé emelkedett.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A HTC volt a gyártója a legelső androidos mobilnak, a T-Mobile G1-nek, majd később a Google  Nexus One-nak is, igazán átütő sikert azonban nem ezekkel, hanem saját neve alatt forgalomba hozott készülékekkel ért el, többek között a Heróval, a Legenddel, majd később a Desire-rel, az Egyesült Államokban pedig a Sprint mobilszolgáltató által kínált, WiMAX-kapcsolódásra is felkészített Evo 4G-vel. A HTC név egyre erőteljesebben jelen van a médiában is, reklámkampányok és különféle szponzorációs megállapdások révén.

A vállalat nem tette közzé, hány mobilt adott el a harmadik negyedévben, de iparági becslések szerint 7 millió körül lehetett a darabszám, ami megközelíti az Apple iPhone eladásait. A negyedik negyedévben 10 millió HTC-mobil eladásával számolnak a piaci szakértők. A cég egy szeptember eleji londoni rendezvényen rántotta le a leplet új androidos készülékeiről, a Desire Z és Desire HD modellekről, valamint bemutatta saját navigációs szolgáltatását is. Az erőteljes androidos irányultság mellett azonban a HTC nem feledkezett meg a Windowsról sem, az október 11-én érkező Windows Phone 7-re is épít telefonokat.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról