Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Újabb Samsung notebook áradat karácsonyra

Dojcsák Dániel, 2010. augusztus 31. 10:04
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A hazai piacon alig fél évvel ezelőtt bemutatkozó Samsung notebook modellek máris búcsúznak, ugyanis ősszel egy megújult termékpalettával rukkol elő a dél-koreai gyártó. Az új felhozatalban a konzumer termékek mellett helyet kap a prémium kategória és az üzleti hordozható gépek is.

A Samsung 2002 óta foglalkozik notebook gyártással, s legnagyobb előnyüknek azt tartják, hogy a gépek akár 75 százalékban saját gyártású alkatrészekből állhatnak. A Samsung merevlemezei, memória moduljai, optikai meghajtói és LCD-panelei egyébként a legtöbb konkurens gépeiben is feltűnnek, azonban a cég a gépházakat is saját maga készíti, illetve a legtöbb esetben az alaplapokon is a Samsung felirat szerepel.

A globális piacon ennek ellenére az első években nem szerepeltek fényesen, s sokáig néhány százalékos piaci részt értek el, az áttörést csak a netbook-korszak hozta meg nekik, s az is csak bizonyos régiókban. Az Egyesült Királyságban a netbook eladások jelentős részét a Samsung könyvelhette el, s a vásárlók a pozitív tapasztalatok után szívesebben emeltek le a polcról teljes értékű Samsung noteszgépeket is.

Hirtelen jött

Magyarországon a helyzet egyszerűbb volt, ugyanis 2010 februárjáig a legtöbb ember nem is hallott arról, hogy a cég egyáltalán gyártana számítógépeket. Az idei bejelentéskor a cég hazai képviselői jelezték, hogy az első félévben még csak egy szűkített kínálattal jelennek meg, de ez az éven belül változni fog. Az első két negyedév pedig a nemzetközihez képest is látványos eredményt hozott a Samsungnak a magyar piacon, így semmi akadálya nincs annak, hogy a karácsonyi szezon előtt egy újabb generáció próbáljon szerencsét nálunk is.

Az IDC Magyarországra vonatkozó adataiból kiderül, hogy 2010 második negyedévében a hordozható számítógépek piacán a Samsung máris 5,2 százalékos részesedést szerzett, amivel a hetedik helyre érkezett a HP, Acer, Toshiba, Asus, Lenovo, Dell után. Megelőzve viszont az MSI-t, Sony-t és az Apple-t is. Mindezt úgy, hogy üzleti gépeket egyáltalán nem értékesített, így az otthoni szegmens eredményeibe nem 5,2, hanem 6,7 százalékkal száll be. Ha kizárólag a netbook piacot nézzük, akkor a Samsung a negyedik 14,4 százalékkal, s csak az Asus, Acer és a HP előzi meg, ami tükrözi az európai képet is.

Hamar az élbolyba törne a Samsung notebook hazánkban

A dél-koreai virtus ezzel nem elégszik meg, s a HWSW-nek a Samsung hazai képviselői elmondták, hogy a 2011-es évre a cél a 8 százalékos részesedés megszerzése a teljes hordozható PC piacon és 18 százalék a netbook szegmensben, illetve a gyártók között a harmadik hely elérése. Ezen cél elérésére több tervük is van, egyrészt a fent említett üzleti notebook család bevezetése, továbbá a különböző értékesítési csatornák számára különböző konfigurációk és modellek szállítása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a retailnek nevezett csatornán (hipermarketek, üzletláncok) egészen más termékek és más árak dominálnak majd, mint a kiskereskedőknek, szaküzleteknek nyújtott kínálatban.

A HWSW az elsők között vette szemügyre az október-november táján érkező új termékcsaládot. Közös jellemzője a gépeknek, hogy immár kivétel nélkül Windows 7-tel szerelve érkeznek, s kivétel nélkül Intel processzoros rendszerekről van szó. A netbook fronton az új belépő az N145, a korábbiak ráncfelvarrott verziója, míg az NF210 egy teljesen új megoldás. Főként a dizájn szerelmeseinek ajánlott 10 hüvelykes netbook, ami a hajlított éleivel kelt zavart.

Az R-széria mellé jön a Q

A nagyobb gépek között az R széria megmarad, s továbbra is az átlagos otthoni felhasználásra kínál különböző szintű válaszokat, akár NVIDIA, akár AMD ATI videovezérlővel, 320-640 GByte háttértárral, illetve változatos processzorkínálattal a Pentium Dual Core-tól az Intel i3 illetve i5-ig. A különböző modellek továbbra is különböző extra borításokat kapnak, ami az eddig megszokott mintás-piros mellett most barna, fekete, szürke és ezüst színekkel is bővül. További érdekesség, hogy ezek a gépek már a gyári töltőn túl, akár az USB-porton keresztül is tölthetőek.

Az újdonságot egyelőre a teljesítményben illetve dizájnban is feljebb pozicionált Q-széria jelenti. Innen egyelőre két modellt ismerünk, a 13,3 hüvelyk képátlójú, NVIDIA Optimus grafikus rendszerrel szerelt középkategóriás teljesítményű Q330-at, illetve az igazi dizájner QX510-et. Ez utóbbi a Macbook sorozat elleni küzdelem fő fegyvere lehet, amit nem csak a konfiguráció és a kinézet, de a 430 ezer forintos várható ár is igazol.

Üzleti gépek jövőre?

Az üzleti notebookokról viszont konkrét információink nincsenek, várhatóan ezek csak jövő év elején jutnak el a boltokba, a karácsonyi szezon megmarad a konzumer termékeknek. A növekedési tervek teljesítése ezen a fronton lesz egyébként is könnyebb és várhatóan problémamentesebb. A Samsung márka ugyanis a fehér- és barnaáruk, illetve a monitorok révén erős ismertségre tett szert itthon is, ami több vásárlói bizalmat eredményezhet az egyébként mára szinte konzumer kategóriává váló netbook és notebook piacon is. Az üzleti fronton ezzel szemben valamivel több ellenállásra számíthatnak, hiszen a vállalatok, vállalati felhasználók jóval hűségesebbek és válogatósabbak, s a HP, Lenovo, Dell triót nehéz lesz kimozdítani az üzleti vásárlók szívéből.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.