Szerző: Koi Tamás

2010. július 16. 12:23

Továbbra is súlyos mínuszban a mobilszolgáltatók

Az idei év első felében is kitartott az aktív előfizetői bázis tavaly óta tapasztalható csökkenése a hazai mobilszolgáltatóknál.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ma közzétett, a mobil hangpiacra vonatkozó gyorsjelentése ugyan havi szinten az elmúlt három hónapban mobiljukkal hívást fogadó, indító vagy SMS-t küldő előfizetők körének bővüléséről számol be, eddig jelentős számú aktív előfizető elvesztésével kell számolnia az idei évben a három hazai szolgáltatónak. Júniusban ráadásul kizárólag a T-Mobile tudott felmutatni növekedést, és összességében a piacot vezető szolgáltatónál volt a legkisebb az ügyfél-lemorzsolódás az év első hat hónapjában.

A hatóság közleménye szerint júniusban 16 ezerrel 11,866 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, ugyanakkor a forgalmazásban résztvevők, azaz az  utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma az előző hónaphoz képest 15 ezerrel 10,804 millióra nőtt. Júniusában a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 118,6 SIM-kártya jutott. Májusban ez az érték 118,7 volt, egy évvel korábban, 118,64-en, 2009 végén pedig 117,70-en állt.


Az aktív ügyfelek számának változása
HWSW-grafika, Forrás: NHH

Egyelőre nem hozott átütő sikert a djuice márka újraélesztése, legalábbis erre utal, hogy az aktív ügyfelek számát tekintve az év első felében a Telenor volt kénytelen elkönyvelni a legnagyobb veszteséget: a cégnél hat hónap alatt több mint 57 ezer aktív előfizetővel lett kevesebb, a Vodafone-nál 40,5, a T-Mobile-nál pedig 29,5 ezer aktív ügyféllel csökkent a bázis az első hat hónapban. Júniusban jó hónapja volt a piacvezető T-Mobile-nak: egy hónap alatt több mint 34 ezer új aktív ügyfele lett a cégnek, miközben a Telenor és a Vodafone is visszaesett (előbbi nagyjából 2600, utóbbi több mint 17 ezer előfizetést veszített).

A teljes ügyfélbázis és az aktív ügyfélbázis arányát vizsgálva továbbra is kijelenthető, hogy a legtöbb inaktív előfizetés (valamivel több, mint 580 ezer) a Telenorhoz tartozott júniusban, ezt követte a jóval nagyobb alapbázissal rendelkező T-Mobile (303 ezer inaktív ügyféllel), a Vodafone-nál pedig a legjobb ez az arány (a cégnél mindössze 175 ezer inaktív ügyfelet tartottak nyilván júniusban).

A T-Mobile-nak, a Telenornak és a Vodafone-nak rendre 4 millió 827 ezer, 3 millió 553 ezer és 2 millió 423 ezer forgalmat generáló ügyfele volt június végén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról