Szerző: Bizó Dániel

2010. június 22. 16:32

Ősszel jön a karcsú Xbox olcsóbb változata

A Microsoft ősszel jelentkezik az új, kompaktabb kivitelű Xbox 360 olcsóbb változatával, egyelőre ugyanakkor nem világos, milyen funkciókat gyomlálnak ki belőle. A vállalat az új formátumnál már el akarja kerülni azokat a túlmelegedésből fakadó problémákat, amelyek korábban az állományt tizedelték.

Az elmúlt héten az E3 videojáték-kiállításon bemutatott új, kompakt Xbox 360 modell bejelentésével párhuzamosan a Microsoft beszüntette a korábbiak gyártását és további szállításait, és a készletek gyors kisöprése érdekében hivatalosan 50 dolláros/eurós árcsökkentést vezetett mindkét forgalomban lévő típusra. Igaz, Európában eddig is a hivatalos javasolt végfelhasználó ár alatt árulták a kereskedők a konzol.

Az E3 alkalmával bejelentett kompakt Xbox 360, vagyis a slim verzió, ahogyan a kereskedők jelzik, jelenleg egyetlen konfigurációban érhető el, amely az Elite modell utódjának tekinthető: 250 gigabájtos merevlemez és Wi-Fi vezérlő is van benne, és az áruk is egyezik, 250 euró. Ez az agresszíven árversenyző szaküzletekben Magyarországon 70 ezer forintot jelent, az első szállításokat július közepén kapják a kereskedők.

Ezzel azonban a Microsoft gép nélkül maradna a 200 euró, Magyarországon 50 ezer forint alatti szegmensben, ami kritikus jelentőségű a szélesebb tömegek elérése érdekében. Természetesen szó sincs erről, az olcsóbb változat ősszel érkezik, 199 dolláros áron, erősítette meg a Microsoft, ami Európában valószínűleg 179 eurót, Magyarországon pedig 50 ezer forintot jelent majd, legalábbis a jelenlegi árfolyamon. A olcsóbb slim Xbox 360 minden bizonnyal nélkülözni fogja a merevlemezt, de hogy a Wi-Fi-től is megszabadítják-e, nem tudni.

Beépített hővédelem, viszlát RRoD

Ahogyan arról már írtunk, a vékonyabb Xbox 360 egy teljesen áttervezett belsőt takar, amely 45 nanométeres csíkszélességgel előállított központi processzort és grafikus chipet, valamint átdolgozott alaplapot és hűtést használ. Mindennek köszönhetően a konzol a korábbiaknál sokkal kevésbé melegszik, mégis halkabb, ami kedvező jel a gép megbízhatóságára nézve. A Microsoft ráadásul további biztonsági lépésként hővédelmet is építtetett a gépbe, ami a hőmérséklet egy bizonyos szint fölé emelkedésével a képernyőn felirattal figyelmezteti a felhasználót az elégtelen ventilációra és a gép leállítására - a bekapcsológomb addig villog, míg megfelelően le nem hűlt a gép.

Ezzel úgy tűnik, a Microsoft végleg eltünteti az RRoD-ként elhíresült meghibásodás jelenségét. Az RRoD az angol red ring of death, vagyis a halál vörös köre rövidítése, amivel a gép hardveres üzemképtelenségét jelzi a felhasználó számára a bekapcsoló gombot körülvevő fényekkel. Az idővel tömegessé váló RRoD-k nagy részét több mérnöki és szervizes elemzés szerint is nagyban a túlmelegedés, és a gépben fellépő extrém hőingazodás okozta, különösen a grafikus chip környékén, aminek hatására a gyenge minőségű chipforrasztások idővel megrepedeztek, végül működésképtelenné tették a chipeket. A Microsoft 2007-ben 1 milliárd dolláros extra kiadást könyvelt el az Xboxok tömeges szervizelésére. Nem meglepő, hogy a slim gépek már nem is képesek RRoD-re, mivel a Microsoft érthető okból élt a lehetőséggel, és eltüntette a LED-kört, helyette a bekapcsoló gomb vált vörösre, ha hardveres probléma áll fent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról