Szerző: Bizó Dániel

2010. május 26. 15:44:00

Steve Ballmer saját kézbe veszi az Apple elleni harcot

A pletykáknak megfelelően bejelentette szórakoztatóipari részlegének átszervezését a Microsoft, amit leginkább az okostelefonok és más hordozható termékek terén vallott eddigi kudarcok magyarázhatnak.

Az Xboxszal és a mobiltelefonos szoftverekkel is foglalkozó Entertainment and Devices divízió átszervezések részeként ősszel távozik Robert J. Bach elnök, valamint James Allard műszaki vezérigazgató, akiknek a neve leginkább az Xbox 360 sikere kapcsán csenghet ismerősen. Bár az Xbox valóban jól teljesít és pénzt hoz a konyhára, a Microsoftnak lényegében teljesen nulláról kell építkeznie az okostelefonokra írt operációs rendszerek versenyében, ahogyan a cég nem tudott mihez kezdeni az Apple iPod sikerével sem, a Zune nem ért el átütő sikert, most pedig immár az elektronikus olvasók, avagy média táblagépek terén újabb fenyegetés épül fel az iPad személyében, de a Microsofttól függetlenül fejlődnek az e-papírra épülő olvasók is.

A részleget maga Steve Ballmer veszi át Bachtól, aki 22 év után távozik a cég kötelékéből. Ez arra utal, hogy az átszervezéseket maga Ballmer kényszerítette ki, és saját kézben akarja tudni a divízió irányítását, hogy biztos lehessen benne, sínre kerül az üzlet. Erre már többször volt példa a múltban, többek közt a Google-lel küzdő online részlegnél megjelent egy időre, és megpróbálta a Yahoo!-t is megszerezni, majd a stratégiai szövetséget kötött a dotkom céggel, és a Bing erőteljes fejlesztéseire adott utasítást. A két cég közti megállapodás értelmében a Yahoo! átadja keresőjét a Microsoftnak, és a Bingre fog építeni,nagyobb látogatói tömeget koncentrálva, miközben a Yahoo! viszi az értékesítési tevékenységet.

\"\"

Ballmert kétségtelenül frusztrálja, hogy miközben az Apple-t figyeli árgus szemekkel a világ, és a rivális piaci kapitalizációja a rendkívül erős negyedéves nyereségeknek, valamint a felhajtásnak köszönhetően megközelíti a Microsoftét, addig a cég némileg partvonalra került a szélesebb tömegek figyelme iránti küzdelemben, az érdeklődést az Xbox és a Windows 7 tartja fent.

A vállalat számára stratégiai jelentőségű, hogy vissza tudja magát verekedni az okostelefonok élmezőnyébe, ahol mára az Android, az iPhone OS és a Blackberry tanyáznak. Az alapjaitól újraírt Windows Phone 7 várhatóan év végén jelenik meg, hogy mekkora gyártói támogatást kap, majd mekkora sikert arat, azonban egyelőre nem tudni. Szintén nem jó ómen, hogy a Palmot a HP vásárolta fel, és a hírek szerint dobta a CES-en még a Ballmer által prezentált Windows 7-es táblagépet, ami helyett egy WebOS-alapú eszközt fejleszt.

a címlapról