:

Szerző: Koi Tamás

2010. május 20. 14:56

Öt évig még biztosan lesz Farmville a Facebookon

Megnyugodtak a kedélyek, mégsem hagyja el a Facebookot a világ legnagyobb közösségi játékait jegyző Zynga.

Május elején felmerült annak a lehetősége, hogy a Farmville és társai eltűnnek a világ legnagyobb felhasználói bázisával rendelkező közösségi oldalról, de a Mafia Wars-t és a Farmville-t is jegyző Zynga végül megállapodott a Facebook-kal és ötéves exkluzív együttműködési szerződést kötöttek. A megállapodás részletei egyelőre nem nyilvánosak, de úgy tűnik, végül mindegyik fél engedett, ezzel összességében mindenki jól járhat majd.

A Zynga által tavaly júniusban elindított Farmville rövid időn belül belopta magát a Facebook-felhasználók szívébe: ma becslések szerint valamivel több mint 80 millió felhasználója van az alkalmazásnak, ami ezzel a világ legnépszerűbb videojátéka lehet jelenleg. Bár a Farmville és a Zynga többi játéka ingyenesen játszható, a virtuális javak kereskedelméből csak tavaly százmillió dollárt kasszírozott a cég, amely a Facebook legnagyobb reklámvásárlója is egyben.

\"\"
A Farmville nyitóoldala: öt évig biztosan a Facebook az anyaföld

A Facebook és a Zynga közti vita éppen a bevételek megosztásából indult ki, és mérgesedett el annyira, hogy a Zynga május elején komolyan fontolóra vette, hogy kivonul a Facebook szárnyai alól. A vita kiindulópontját a Facebook egyik potenciális jövőbeni bevételi forrásának tekintett Facebook Credits kötelező bevezetése jelentette: a közösségi oldal arra törekszik, hogy csak ezzel a virtuális valutával lehessen fizetni a Farmville-hoz hasonló játékokban - természetesen a tranzakciók után jelentős jutalék (30 százalék) ütné a Facebook markát.

A megállapodások kapcsán egyelőre annyi bizonyos, hogy a Zynga több játékánál is bevezeti a Facebook Creditet, bennfentesek szerint könnyen elképzelhető azonban, hogy a bevételek eloszlását újratárgyalták a felek. Emellett kiszivárgott információk szerint a Facebook fejlesztői cserébe a jövőben több, a többi alkalmazásfejlesztő számára hétpecsétes titoknak számító információt osztanak majd meg a Zyngával, melyek a közösségi oldal fejlesztési irányaiba engednek betekintést a külső cég szakemberei és fejlesztői számára.

A Zynga és a Facebook mostani megállapodása öt évre szól, vagyis az elkövetkezendő öt évben biztosan jelen lesz a Farmville, a Mafia Wars a közösségi oldalon, sokak nagy örömére.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.