Szerző: Koi Tamás

2010. május 5. 16:43

Az internettel és a telefonnal volt a legtöbb bajunk tavaly

Nyilvánosságra hozta 2009-es piacfelügyeleti beszámolóját a Nemzeti Hírközlési Hatóság. 2008-hoz képest ugyan nőtt a bírságoló határozatok száma, de összességében kisebb lett a kirótt bírság összege.

HIRDETÉS

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tavaly a piacfelügyeleti eljárások keretében 293 bírságoló határozatot adott ki és ezekben összesen 142 millió forint bírságot szabott ki, derül ki a hatóság honlapján közzétett 2009-es piacfelügyeleti beszámolóból. A bírságoló határozatok száma 2008-ben 215, az ezekkel kiszabott bírság összege pedig 206 millió forint volt.

Tavaly a Magyar Telekomra rótta ki a legnagyobb összegű bírságot a hatóság, a céget a DIGI Kft. és a Pannon GSM Távközlési Zrt. követte a sorban. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ezek a szolgáltatók a piaci helyzetükkel arányos bírságot kaptak (vagyis figyelembe kell venni, hogy rendkívül sok előfizetővel rendelkeznek). A szolgáltatók jogkövető magatartását hitelesebben mutatja be, a megállapított jogsértéseknek az előfizetői számhoz viszonyított aránya. Ezen eljárásoknál a hatósági jelentés külön kiemeli az Externetet, mely esetében az eljárások szinte minden esetben bírság kiszabásával zárultak (a hatóság szerint ennek elsődleges oka, hogy a cég más szolgáltatók beolvasztásával bővítette szolgáltatási területét, ezzel együtt azonban az előfizetői szerződések megfelelő kezelésére nem készült fel).

\"\"
Forrás: Nemzeti Hírközlési Hatóság

A hatósághoz 2009-ben összesen 819 beadvány érkezett, ebből a legtöbb (32 százalék) az internetszolgáltatásokkal volt kapcsolatos, emellett a vezetékes telefonszolgáltatások kapcsán is jelentős (29 százalék) volt a panaszok száma. A beadványok száma 2008-hoz képest nem növekedett tavaly és szolgáltatási területenként sem mutat arányaiban és nagyságrendjében eltérést az előző évhez képest - mutat rá a hatósági jelentés.

A legtöbb probléma 2009-ben is az előfizetői szerződésekkel (az egyedi előfizetői szerződés tárgyhoz kapcsolódnak a szerződés megkötésével, megszűnésével, teljesítésével kapcsolatos beadványok) és a számlázással adódott. Az NHH a 819 hírközlési szolgáltatásra vonatkozó beadvány esetében - mely 57 szolgáltató tevékenységére vonatkozott - 213 alkalommal folytatott le piacfelügyeleti eljárást, és ebből 145 beadvány megalapozottan kifogásolta a szolgáltatók tevékenységét, magatartását.

A hatóság az esetek közel kétharmadában kénytelen volt megszüntetni az eljárást (vagy, mert az ügyfél nem fizette be az illetéket, esetleg nem tudta igazolni jogos érdekét, netán nem bocsátotta a hatóság rendelkezésére a szükséges információkat), illetve az esetek mintegy 12 százalékában hatáskör hiányában utasította el a kérelmet.

a címlapról