Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Trösztellenes vizsgálatot kaphat a nyakába az Apple

Bodnár Ádám, 2010. május 04. 11:33
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az iPhone-on futó szoftverek készítéséhez használt nyelvek és eszközök korlátozása és az iAd mobilos hirdetési megoldás bejelentése az amerikai hatóságok figyelmét is felkeltette.

Trösztellenes vizsgálat megindítását fontolgatja a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC) és az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy az Apple megszigorította az iPhone, iPod touch és iPad alkalmazásfejlesztői eszközökre vonatkozó feltételeket, szellőztette meg bennfentes informátorokra hivatkozva a New York Post.

Amint arról a HWSW is beszámolt, az Apple áprilisban explicit kimondta, hogy csak olyan alkalmazásokat kerülhetnek be az App Store-ba, amelyek eredetileg Objective-C, C vagy C++ vagy JavaSript nyelven készültek és kimondottan tiltott bármilyen köztes fordító vagy kompatibilitási réteg használata. Ezzel a vállalat lényegében illegálissá tett minden fejlesztői eszközt a sajátján kívül, beleértve például az Adobe-féle Package for iPhone-t és a Novell Mono Touchot is. Ezt követően az Adobe és az Apple komoly verbális harcba bocsátkozott, a sajtó legnagyobb örömére.

Az Apple nem csak az alkalmazásfejlesztői eszközöket korlátozta, hanem megtiltotta az alkalmazások számára bizonyos analitikai adatok továbbítását is, ezzel lehetetlenné téve hirdetések targetálását. A vállalat az iPhone OS 4.0 bejelentésével egy időben közölte, az iAd révén belép a hirdetési piacra. Az alkalmazásokban a fejlesztők által elhelyezhető reklámfelületet az Apple értékesíti, a megjelenő hirdetéseket az ő szervere szolgálja ki, a bevétel 60 százalékát az alkalmazás fejlesztőjének adja át. A Wall Street Journal beszámolója szerint az FTC több reklámügynökség vezetőjét is megkereste már, hogy tájékoztatást kérjen az iAd-ről, illetve annak várható piaci hatásairól.

Az FTC és az Igazságügyi Minisztérium még nem döntött arról, induljon-e formális vizsgálat az Apple ellen, azt ki folytassa le, melyik szervezet az illetékes. Az Egyesült Államokban az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi szempontból szabályozza a piacot, míg az FTC elsősorban a fogyasztók védelmét tartja szem előtt. Az egyeztetések jelenleg is folynak, állítja bennfentes források alapján a New York Post.

A Wall Street Journalnak nyilatkozva Kenneth Glazer, az FTC versenyügyi irodájának korábbi vezetője szerint szinte kizárható, hogy a hatóságok az Apple-re rá tudnák bizonyítani azt, hogy visszaélt piaci erőfölényével, mivel az okostelefonok szegmensében kevesebb mint 20 százalékos a részesedése mindössze, vagyis távol van attól, hogy monopóliumnak lehessen nevezni. Annak is kicsi a valószínűsége, hogy a fejlesztői eszközökre és programnyelvekre vonatkozó feltételek egyoldalú megváltoztatását versenyellenesnek vagy tisztességtelennek találja az FTC vagy az Igazságügyi Minisztérium, megfelelő érveléssel ezek védhetők, vélekedik Glazer.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.