Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Pornóletöltés helyett iWiW-eznek a magyarok

Dojcsák Dániel, 2010. április 23. 13:50
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Miközben folyamatosan nő az interneteléréssel rendelkezők száma, a demográfiai megoszlásuk már alig változik. A társadalom legtöbb rétege már jelen van az interneten, a fejlődés leginkább az online eltöltött időben, illetve annak intenzitásában érhető tetten - derül ki a gemius/Ipsos kutatásából.

A legtöbb magyar internetező online tartalomfogyasztással eltöltött idejének átlaga épphogy növekedett az elmúlt időszakban, sőt az 50 év felettieknél csökkent is. A legnagyobb átalakulás az intenzív felhasználók (havi legalább 21 online nap), 18-29 éves fiatalok és a szakmunkás végzettségűek esetében tapasztalható, ahol viszont jelentősen nőtt az online tartalomfogyasztás mértéke. Érdekes, hogy a munkahelyi internetezés visszaszorulóban van, ami feltételezhetően a vállalati szabályokkal magyarázható, illetve azzal, hogy egyre több otthonban van internetelőfizetés, így az emberek nem kényszerülnek online életüket a munkahelyen bonyolítani.

Felborul a régi rend

A több felhasználó és a több online töltött idő komoly hatással volt különböző online tevékenységek arányára. Az elmúlt év legnagyobb nyertesei a közösségi oldalak és a videomegosztó szájtok, a vesztesek pedig a felnőtt tartalmakkal operáló szolgáltatók és az online játékoldalak. Ezek látogatottsága az elmúlt évben stagnált, ami vagy azt jelenti, hogy az új belépők elkerülték az ilyen oldalakat, vagy azt, hogy a régi felhasználók egy része túllépett rajtuk, s a pornó- és játékfogyasztásra kifinomultabb eszközöket talált. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor 2010-re a felnőtt oldalakon a felhasználóknak a korábbi 78 helyett már csak 71 százaléka férfi.

Ezzel szemben a közösségi hálózatokon és videomegosztó oldalakon minden csoport aktivitása növekedést mutat, mind felhasználói számban, mint a használat intenzitásában. Míg a fiataloknál ugrásszerűen megnőtt a közösségi oldalak használata, addig a 30-39 éves korosztály még csak most kezdi el felfelezni a videomegosztókat is.

A hírportálok olvasásával töltött idő viszont enyhén csökkenő tendenciát mutat, (leginkább a 40-49 éves korosztályban tetten érhető) ami várható fordulat volt a teljes webes ökoszisztéma fejlődését nézve. Korábban, főleg Magyarországon a szerkesztett tartalom túlsúlyban volt a weben, s közösségek csak korlátozottan alakultak ki, leginkább tematikus alapokon, illetve a számítástechnika iránt fogékonyabb felhasználókra volt jellemző az online kommunikáció, mint a fórum, blog vagy chat használat.

A közösségi web arat

Amennyiben ezek a trendek megmaradnak, illetve erősödnek, akkor a jövőben a klasszikus tartalmak, illetve a leginkább férfiaknak szóló tömegtartalmak helyébe a közösségi oldalak kerülnek. A legnagyobb nyertesek a közösségi hálózatok mellett a videomegosztó oldalak lehetnek. A tendenciákat nézve az iWiW-et hamarosan utoléri a Facebook, s míg az előbbi pár évvel ezelőtt az "ismerősök jelölgetésével" vonzotta leginkább a felhasználókat, addig a Facebook többet koncentrál a hálózatos kommunikációra, szórakozásra, illetve a külső web becsatornázására.

A kutatás alapjául a gemius/Ipsos Audience online közönségmérési rendszer (gIA) a Gemius SA és az Ipsos Zrt konzorciumában végzett site-centrikus és paneles mérése szolgál.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.