Szerző: Bodnár Ádám

2010. április 14. 15:04

Rossz idők várnak a szervergyártókra Európában

Világszinten már nőtt a szerverpiac a negyedik negyedévben, az EMEA régióban azonban még mindig csökkent, derül ki az IDC számaiból. A térséget később kapta el a válság és lassan s kerül ki belőle, az elemzőcég adatai alapján még évekig reménytelen lesz a helyzet.

Lassan lábal ki a válságból Kelet-Európa

Az IDC ma nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint 2010-ben csak nagyon mérsékelt emelkedés várható az EMEA régió szerverpiacán, a 2,4 százalékos bővülést ráadásul a 2009-es mélypontról produkálja majd a piac. Az elemzőcég ráadásul úgy véli, 2014-ig a piaci növekedés átlagos éves üteme még a 0,5 százalékot sem éri el és a leszállított gépek száma is kevesebb mint 5 százalékkal bővül. 2009-ben az EMEA régióban 26,4 százalékkal zuhantak a szervereladások, a 12,8 milliárd dolláros forgalom pedig 23 százalékos visszaesést jelent 2008-hoz képest.

Nekünk, magyaroknak, vagy a kelet-európai térségnek egyelőre nincs oka bizakodni, itt az eladások a szerverpiac a régió átlagánál nagyobb mértékben, 14 százalékkal esett vissza az IDC szerint, amelynek elemzése külön kiemeli, hogy Kelet-közép Európa csak lassan heveri ki a válság okozta sokkot. Az CEMA (Kelet-közép Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióban az idénre várt 3,4 százalékos növekedést a fejletlen közel-keleti és afrikai országok fogják hozni.

Az x86-os windowsos szerver a menő

2009 utolsó negyedévében 3,9 milliárd dollárt tett ki az EMEA régió szerverpiaca, ez 10 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. Három hónap alatt 600 ezer szerver fogyott, 5,3 százalékkal kevesebb mint 2008 végén, pedig a pénzügyi krízis eszkalálódását követő gazdasági válság már akkor is erőteljesen visszafogta az eladásokat. A tavalyi negyedik negyedév sorozatban a hatodik volt, amikor csökkentek a szervereladások az EMEA régióban. A javulás jelei azonban már érzékelhetők voltak, a harmadik negyedévvel összevetve harmadával nőtt a forgalom, az eladott gépek száma pedig 26 százalékkal.

A régióban is erőteljes elmozdulás volt tapasztalható a drágább RISC/UNIX szerverek irányából az x86-os hardverek felé, amelyek forgalma éves összehasonlításban 7 százalékkal 2,3 milliárd dollárra nőtt a negyedik negyedévben, miközben a nem-x86 gépek 27 százalékos zuhanást hajtottak végre, derül ki az IDC elemzéséből. A windowsos szerverek forgalma 7,2 százalékkal emelkedett a negyedik negyedévben, a linuxos kiszolgálók 4 százalékot erősödtek, a UNIX-szerverek pedig 24 százalékos visszaesést szenvedtek el. A Windows uralja az EMEA régió szerverpiacát, a Microsoft szoftverét futtató gépek adták a teljes forgalom 42 százalékát, a UNIX visszaesett 27 százalékra.

A legnagyobb szervergyártó az EMEA régióban továbbra is a HP, amelynek szállításai az átlagnál kisebb mértékben csökkentek, így részesedése enyhén emelkedve elérte a 36,5 százalékot. A második IBM, a harmadik Sun és a negyedik Dell mindannyian kétszámjegyű százalékos csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni, a legnagyobb vesztes természetesen a Sun volt, amelyet a UNIX-piac összeomlása mellett az Oracle-akvizíció körüli bizonytalanság is sújtott. Ennek ellenére a cég forgalom alapján a harmadik legnagyobb szerverszállítót tudott maradni a régióban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról