Szerző: Koi Tamás

2010. március 30. 11:59

iPhone HD néven érkezhet a következő Apple-mobil

Újabb pletykák láttak napvilágot az Apple következő iPhone-jával kapcsolatban, és bár továbbra sem árt fenntartásokkal kezelni az efféle értesüléseket, az újabb információk illenek a piaci trendekbe, illetve az Apple termékstratégiájába.

Nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy nagy biztonsággal kijelentsük, idén is letesz valamit az asztalra az okostelefonok piacát 2007 óta komolyan meghatározó Apple. A Wall Street Journal hasábjain megjelent írás névtelen forrásokra hivatkozva közli, hogy a cupertinói székhelyű cég az eddigi termékfrissítési ciklusához igazodik idén is, vagyis az új iPhone-változat megjelenése valamikor a nyáron várható. A lap úgy tudja, hogy az Apple az amerikai piacon szakít eddigi kizárólagos szolgáltató-partnerével, az AT&T-vel és más operátoroknál is elérhető lesz az új iPhone.

Az Engadget ennél is tovább megy, június 22-t említve a bejelentés napjának meg is nevezi az újdonságot: a kütyüoldal úgy tudja, hogy a 3GS-t követően iPhone HD lesz a következő márkanév - ez az elnevezés már korábban is felmerült, a jól kommunikálható betűszó más gyártóknál is megjelent már a márkajelzésekben. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy az iPhone-ból készül majd egy olyan változat is, mely CDMA-hálózatokkal működik majd együtt. A GSM-rendszer alternatívájának tekintett CDMA-t használja hálózata alapjaként az Egyesült Államok legnagyobb mobilszolgáltatója, a Verizon Wireless is, így minden jel arra utal egyben, hogy idén megtörik az AT&T egyeduralma az amerikai piacon.

A kiszivárgott információk szerint az új iPhone-t ugyanaz a tajvani Hon Hai Precision Industry készíti majd, mint a korábbi iPhone-változatokat, a CDMA-s készülék azonban az Asustek érdekeltségi körébe tartozó Pegatronnál készül, de a gyártása csak szeptemberben indulhat. További, hivatalosan meg nem erősített információk szerint az iPhone HD-ba elődeinél gyorsabb processzor és egy 960x640 pixeles felbontású érintőkijelző kerül majd, emellett újdonság lehet az előlapon elhelyezett kamera is. Mindezen túl az új iPhone nagy valószínűséggel megkapja az iPhone OS 4.0-s verzióját is (az operációs rendszer 3.0-s kiadását tavaly az iPhone 3GS megjelenéséhez igazították).

Az idő előrehaladtával, illetve a most kiszivárgott információkat figyelembe véve kevéssé tűnik valószínűnek az a korábbi felvetés, miszerint az új iPhone a vártnál sokkal hamarabb, már tavasszal piacra kerülhet iPhone 4G néven.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról