Szerző: Bodnár Ádám

2010. március 26. 10:03

Gyorsan lábal ki a válságból az Oracle

Közzétette a február végén zárult harmadik pénzügyi negyedévének eredményeit az Oracle. Ez az első alkalom, hogy a társaság pénzügyi mutatói már tartalmazzák a Sun számait, amelynek felvásárlását január végén zárták le.

Erős eredmények Sun nélkül is

6,4 milliárd dolláros bevételt ért el a negyedév során az Oracle, ami 17 százalékos éves növekedésnek felel meg, de a Sun számait figyelmen kívül hagyva is 7 százalékos volt a forgalom bővülése. Az akvizíció lezárását követő egy hónapban a Sun 596 millió dollár bevételt termelt az Oracle-nek, zömét hardvereladásból. A vállalat nettó profitja a Sun felvásárlásával kapcsolatos kiadások miatt 10 százalékkal 1,2 milliárd dollárra esett, de ezeket figyelmen kívül hagyva 9 százalékkal 1,9 milliárd dollárra emelkedett.

A globális gazdasági környezet erősödésének és a költési hajlandóság növekedésének köszönhetően erőteljesen bővült az Oracle szoftverértékesítésből származó forgalma. Az új licenceladások 13 százalékkal 1,7 milliárd dollárra emelkedtek, amely elsősorban az üzleti alkalmazások terén elért 21 százalékos növekedésnek tudható be. Az eredményei kapcsán az Oracle nem felejtette el megjegyezni, hogy alkalmazáspiaci riválisa, az SAP a legutóbbi negyedévben 15 százalékkal csökkenő licenceladást ért el. \"Az alkalmazásüzletágunk teljesítménye lenyűgöző

\"Minden negyedévben nagy piacrészt szerzünk meg az SAP-tól\" - mondta Larry Ellison. \"Az egyetlen terület ahol az SAP előttünk jár, az új elnök-vezérigazgatók száma idén, ők már a harmadikat és negyediket jelentették be, míg nekünk csak egy van\" - utalt az Oracle vezére a német szoftvercégnél végbement vezetőváltásra. Igaz ami igaz, az Oracle még így is csak 477 millió dollár értékben adott el új üzleti alkalmazáslicenceket, míg az SAP legutóbbi negyedévében 1,2 milliárd euró értékben, vagyis nagyjából háromszor többet.

Nyereséges lesz a Sun

A Sun beolvasztásával kapcsolatban Safra Catz elnök úgy fogalmazott, az integráció a vártnál gyorsabban halad és az Oracle továbbra is arra számít, hogy a júniusban kezdődő 2011-es pénzügyi évben 1,5 milliárd dollár nyereséget hoz a Sun, egy évre rá pedig már 2 milliárd dollárt. Az Oracle kemény változtatásokat készül végrehajtani, azonban ezek nem annyira a Sun termékportfólióját, hanem a vállalati működését érintik, a cél a profitabilitás növelése.

A cégnek meggyőződése, hogy ezekkel a változtatásokkal nyereségesen tudja üzemeltetni a Sunt. Ennek érdekében például a kereskedőket többé nem a megtermelt bevétel, hanem az üzleten elért nyereség alapján fogják kompenzálni, abban reménykedve, hogy az eladások az olcsó, néha veszteséggel eladott tömegszerverek felől a nagy hozzáadott értéket képviselő megoldások felé tolódnak el. Ellison már novemberben határozottan kijelentette, nem célja az x86-os tömegszerverek piacán versenyezni a HP-vel vagy a Dellel.

Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a Sun feladná az x86-os szerverpiacot, mindössze arról van szó, hogy a papírvékony nyereséget hozó szervereladás, puszta dobozmozgatás helyett az integrált rendszerértékesítésre koncentrálja erőforrásait. \"Az egyik dolog amit felismertünk, hogy a Sunnak nincs és valószínűleg sose lesz meg az a nagy volumene, ami versenyképessé teheti a tömegpiacon\" - mondta korábban az Oracle vezére.

Bye-bye OEM!

Az elmúlt napokban felreppent a hír, hogy az Oracle megszakítja együttműködését a Hitachival, amelynek csúcskategóriás tárolót a Sun saját neve alatt (Sun StorageTek 9985, 9900v) értékesítette. A Hitachi Data Systems Twitteren cáfolta ezt a hírt, de az Oracle vezetői az eredmények kapcsán rendezett elemzői konferenciahíváson  megerősítették azt. \"Lassan leállítjuk a Hitachi tárolók viszonteladását. Természetesen figyelünk az ügyfelekre, ezért a folyamat stabil és kiszámítható esz\" - mondta Safra Catz. A lépés magyarázata, hogy az Oracle számára nem hoz nyereséget a Hitachi vagy más gyártó termékének értékesítése, sőt, a HWSW információi szerint néha kifejezetten veszteséges.

\"A Hitachi nagyszerű termék de a Hitachinak kell eladnia vagy bárkinek, aki akarja. Mi nem akarjuk, mert ezzel nem keresünk pénzt\" - magyarázta Larry Ellison. A csúcskategóriás Hitachi tárolók helyett online tranzakciófeldolgozásra és adattárházakhoz az Exadatát ajánlja az Oracle, más feladatokra pedig saját tárolóit, elsősorban a tömeghardveren alapuló, Solarisra és ZFS-re épülő Unified Storage portfólió tagjait és a Sun Fire tárolószervereket. A Sun jelenleg forgalmazza a Symantec (Veritas) adatmentési szoftvereit, de a fenti okok miatt hamarosan ezzel is fel fog hagyni, mondta el Ellison.

Az Exadata kapcsán elhangzott, hogy ez az Oracle történetének legjobban induló terméke, a negyedév során az Oracle hardverértékesítésből származó forgalma 273 millió dollárt tett ki, a hardvertámogatási bevétel 224 millió dollár volt. A megközelítést, vagyis a hardver és szoftver céltudatos integrációját más területekre is ki fogja terjeszteni a vállalat, lényegében az Oracle szoftverei által lefedett összes területre (pl. ERP, CRM) készül majd ilyen megoldás, mondta el Larry Ellison.

A most kezdődött negyedik negyedévre viszonylag konzervatív előrejelzést adott az Oracle, ami elsősorban annak tudható be, hogy gőzerővel folyik a Sun integrálása, ami bizonyos esetekben megnehezítheti az üzletkötést. Mégis, az új szoftverlicencek eladása terén további 3-13 százalékos emelkedés várható, a hardverértékesítésből származó forgalom 1,2-1,3 milliárd dollár lesz, becsülte Safra Catz. A Sun integrálásának köszönhetően a bevétel 36-41 százalékkal nő majd, a felvásárlás költségeitől megtisztított részvényenkénti eredmény pedig az egy évvel korábbi 46 centről 52-56 centre ugrik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról