Szerző: Bodnár Ádám

2010. március 12. 16:01

Fokozódik a feszültség a Google körül Kínában

Maga a kínai ipari és informatikai miniszter figyelmeztette a keresőóriást, amennyiben nem tartja be a helyi törvényeket, komoly következményekre számíthat.

Kína ipari és informatikai minisztere, Li Yizhong szokatlanul kemény szóbeli figyelmeztetésben részesítette a Google-t, írja a Wall Street Journal. A keresővállalat január elején közölte, megfontolja azon kormányzati direktívák figyelmen kívül hagyását, amelyek a keresési találatok cenzúrázását írják elő. Erre azt követően került sor, hogy kiderült, több amerikai nagyvállalat (köztük a Google) ellen nagyszabású informatikai támadás zajlott tavaly decemberben, amelynek a forrása Kína volt.

Li Yizhong egy mai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, reméli hogy a Google betartja a kínai törvényeket és rendeleteket. \"Ha ragaszkodik ehhez a törvénysértő lépéshez, az barátságtalan és felelőtlen, és magának kell viselnie a következményeket.\" A Google januári bejelentése óta több magas rangú kínai vezető is figyelmeztette már a céget, azonban eddig még nem volt példa arra, hogy maga a miniszter is nyilatkozott volna az ügyről, ráadásul ilyen fenyegető hangnemben.

\"\"

Eric Schmidt Google-vezér szerdán még úgy fogalmazott, hamarosan eredménye lehet a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásoknak, azonban hogy milyen eredményre számít, arról nem beszélt. A Wall Street Journalnak nyilatkozó bennfentesek szerint akár néhány héten belül eltűnhet a cenzúra a Google.cn oldalról, de piaci szakértők kizártnak tartják, hogy az állami vezetés ezt engedné. Az országban az elmúlt évek alatt liberális helyett egyre éppen hogy szigorúbbá vált az internetes tartalmak szabályozása, amely többek között tiltja a hozzáférést pornográfiához, a Kommunista Pártot kritizáló véleményekhez vagy éppen bizonyos vallási eszmékhez.

Elemzők úgy vélik, kevéssé valószínű, hogy a cég kivonulna a világ legnépesebb országából, ahol több millió felhasználója van különféle szolgáltatásainak (pl. Gmail), jelentős szereplője a hirdetési piacnak és kutatás-fejlesztési központot is működtet. Kína a világ legnagyobb online nemzeteként és gyorsan növekvő gazdaságával stratégiai jelentőséggel bír lényegében minden globális vállalat számára, így a Google üzleti érdekből sem maradhatott ki. A cég 2006-tól működteti google.cn oldalát, amely a nagy kínai tűzfalon belül van, így csak cenzúrázva működhet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról