:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. március 1. 17:15

Bánhatják, akik most vettek windowsos mobilt

Akik még mindig bíznak a Windows Mobile-ban, azok nyilván a Windows Phone 7-től várják a megváltást, az átütő erejű változásokat. A bemutató óta tudjuk, hogy ez nem is annyira fantasztikum, az új mobil operációs rendszer cool lesz. A rossz hír: az élményhez telefont is kell cserélni.

A barcelonai bemutatón elhangzott, hogy a Windows Phone 7-nek szigorú hardveres követelményei lesznek, leginkább azért, hogy a készülő platform ne jusson elődje sorsára a több ezer különböző eszköz miatt. Épp ezért érthető, hogy egy régi PDA-ra vagy egy korábbi okostelefonra nem lehet majd feltenni az új jövevényt, de hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy azok, akik egy HTC HD2-t vásároltak, azok sem élvezhetik majd a 180 ezer forintos eszközükön az új generációt. Pedig a HTC csúcskészüléke 100 százalékban megfelel a követelményeknek. A kijelzője nagyobb is mint kell, a felbontása WVGA, a processzor pedig az 1 GHz-es, ARM architektúrájú Snapdragon.

Korábban a Microsoft brit részlegének a mobil üzletágvezetője, Alex Reece azt mondta, hogy a szoftverfrissítés lehetősége a hardvergyártó partnereken múlik. Ez adott némi reményt arra, hogy az egyébként liberális elveket követő HTC engedélyezi az upgrade-et, de Natasha Kwan, a Microsoft ázsiai és csendes-óceáni régióért felelős mobilkommunikációs üzletágvezetője most úgy nyilatkozott, hogy a jelenleg kapható mobilok egyikén sem lesz elérhető az új operációs rendszer.

\"Mivel egy nagyon specifikus hardverkövetelményünk van a Windows Phone 7 sorozathoz, ezért a jelenlegi készülékek biztosan nem lesznek fejleszthetőek\" - mondta Kwan. A hír ugyan lesújtó lehet a mostanság csúcskészülékeket vásárlók számára, illetve nem valószínű, hogy ennek tudatában idén bárki Windows Mobile 6.5-tel ellátott csúcsmobilt venne. A Microsoft a Windows Phone 7 bejelentésekor néhány hardverkövetelményt nyilvánosságra hozott, de távolról sem az összeset, így egyelőre nem tudni, miben szenvednek hiányt a most kapható készülékek.

Az év végére ígért új operációs rendszer érkezése kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a Microsoft a jövőben Windows Phone Classic néven továbbra is támogatni fogja a Windows Mobile 6.5-öt. Ez leginkább a vállalati felhasználók miatt van, hiszen a Windows Phone 7 jóval inkább fogyasztói fókuszú platformnak mutatkozott be, ráadásul az indulás után biztosan nem lesz meg az elégséges szoftverkínálat sem ahhoz, hogy pótolja elődjét.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról