Szerző: Dojcsák Dániel

2010. január 29. 09:59

Samsung Galaxy Spica - lakossági okostelefon

Az Android igazán ígéretes operációs rendszernek tűnik az okostelefon-piac minden szegmensében, s emellett a Samsung is komoly elhivatottsággal tolja ki az újabbnál-újabb csodákat. A Samsung Galaxy Spica ugyan önmagában nem egy forradalom, mégis azt állítjuk, hogy ez a mindenki számára elérhető okostelefon.

Középre céloztak

A Samsung GT-I5700 kódnévvel napvilágot látott Galaxy Spica egy középkategóriás okostelefon, tehát sem a megdöbbentő erejű ARM Snapdragon processzort nem találjuk meg benne, a kijelzője sem lett hatalmas méretű vagy felbontású, illetve egyéb specifikációi sem döntögetnek csúcsokat. Viszont teljesen kézre áll, a mérete mondhatni tökéletes, pillanatok alatt el lehet sajátítani a kezelését, ráadásul a Samsungtól már megszokott jó minőségű összeszerelés, jó anyagok mellett erre a telefonra sem fogja senki azt mondani, hogy csúnya.

A fekete borítást a gombok és a feliratok ezüstje mellett a hangszóró és az öt irányú középső gomb piros díszítése töri meg, a bekapcsolás után pedig a 320x480 (HVGA) felbontású kapacitív TFT kijelző fénye kerül a középpontba. A HVGA felbontás elsőre csalódottá tett, de használat közben  egyszer sem hiányzott a 3,2 hüvelykes kijelzőn az Android vagy bármely alkalmazása alól a WVGA (800x480) felbontás. A Windows Mobile felhasználói számára kényszeres ragaszkodás az apróbb pixelekhez érthető a a rezisztív kijelzők és az apró gombok okán, de ahogy az a többi androidos készüléknél is kiderült, az intuitívabb Google-felület esetén erre nem feltétlenül van szükség.

\"\"

Kényelmes kezelés

Sőt, az egyszerű felhasználók számára külön kényelmes lehet az, hogy minden szép nagy, nem kell (és a kapacitív kijelzővel nem is lehet) körömmel bökdösni a gombokat. A kijelző reakciója gyors, a rezgő feedback megfelelő, így a gépelés is viszonylag könnyű, bár a teszt során még több hét után is gyakori volt az elgépelés. A kijelző természetesen ugyanúgy koszolódik, mint bármelyik érintőképernyős mobil esetében, viszont szerencsére síkban van a teljes első felület, ezért könnyű tisztán tartani és nem lesz olyan mocskos napok alatt a keret, mint például a Sony Ericsson Xperia X1 esetén.

A menüről túl sok szót ejteni nem érdemes, ugyanis szinte teljesen sztenderd Android felülettel van dolgunk, a részletekre kíváncsiak a HTC Hero teszjében elolvashatják, mire képes a Google okostelefonos platformja. A Samsung úgy ítélte meg, hogy felesleges csicsázásnak helye nincs, majd mindenki összebarkácsolja magának a saját igényei szerinti kezdőlapokat. Mivel egy középkategóriás készülékről van szó, amit a mobil ára is tükröz, ezért feltételezhető, hogy főként az okostelefon szegmens új beszállói vásárolják majd.

\"\" \"\" \"\"

Az ő kedvükért annyit érdemes elmondani, hogy a jelenlegi kiszerelésben a Spicán lévő 1.5-ös Android nyitóképernyőjének középén a szabadon szerkeszthető és jobbra-balra lapozható (így háromszoros felületű) kezdőlap található. Alul egy csúszkával felnyitható menü, mondhatni \"start menü\", ahol az összes telepített program jelenik meg. Fent pedig egy vékony sávban az értesítési felület található. Jobbra az óra, mellette az akkutöltöttség, a térerő, a 3G, illetve a hangerő jelzése, bal oldalon pedig a háttérben futó programok ikonjai. Ez a sáv az alsó menühöz hasonlóan lenyitható, s ekkor megjelenik az említett programok részletes listája, illetve az időközben bekövetkezett események felsorolása. Ilyen lehet például a nem fogadott hívás, a beérkező Twitter-üzenet, az új e-mail vagy a Facebook-aktivitás.

Vérbeli webes

Az Android egy vérbeli webes operációs rendszer, az egyszerű megoldásai révén pedig a teljesen laikus felhasználók számára is érthetően tálalja az eddig hanghívásokból és sms-ekből álló mobil világot leváltó komplex kommunikációs kavalkádot. Külön hangjelzés állítható be a Twitter-üzenetekhez is és a levelekhez is, ami szintén csak a web 1-es felhasználóknak lesz újdonság. Szintén nem kell meglepődni azon, hogy a telefon névjegyben a vezetékes és mobilszámok mellett az e-mail cím és a postacím sem csak dísznek van, hanem egy kattintással elektronikus üzenetet küldhetünk vagy éppen a navigációt elindítva útvonalat tervezhetünk ismerőseinkhez. Sajnos a Twitter- és Facebook-intergráció itt nem ért el még a mélységekbe, így ezek nem adhatóak hozzá alapból a listához, de ez is csak idő kérdése.

\"\" \"\" \"\"

A navigáció viszont csúcsra jár a Samsung Galaxy Spicán is, hisz az Android alatt alapvető Google Maps mellett jár a készülékhez a Nav N Go iGO My Way Android navigációs szoftver is, amit korábban egy részletes cikkben már bemutattunk. A program néhány másodperces indítását követően szinte azonnal összeszedi magát, köszönhetően annak, hogy az Android egyéb helyfüggő szolgáltatásai miatt egyébként sem kell hidegindításból felébreszteni a GPS-t, ezt követően pedig a PNA-kban is megszokott teljes funkcionalitás várja a felhasználót. Alap kiszerelésben ugyan csak a Magyarország térképet kapja a hazai vásárló, de a Naviextras szoftveren keresztül további térképek vásárolhatóak a telefon vagy a memóriakártya PC-hez csatlakoztatását követően.

\"\"

Kompromisszumok

Az okostelefonoknál kardinális kérdés az akkus üzemidő, amiben elméletben jeleskedhetne a Galaxy Spica, hiszen egy 1500mAh-s telepet kapott. Ez a 3,2 hüvelykes kijelző és a 800 MHz-es processzor függvényében jó lehetne, viszont a folyamatosan 3G-ért és GPS-jelért kiáltó alkalmazások hamar lemerítik. A teszt során a készenléti időt nézve valóban egy hét után is üzemképes volt a telefon, de ehhez nem volt szabad telefonálni vele, s ki kellett kapcsolni minden frissülő alkalmazást. Amennyiben viszont valaki aktívan kihasználja a mobil képességeit, akkor a naponta tölteni kell. A viszonylag erős processzor miatt nem csak az internetezés, de a játékok is gyorsan lemerítik a telefont. A dobozban egy hálózati töltő és egy microUSB kábel található a telefon mellett, ezeket érdemes mindig kézközelben tartani.

\"\" \"\" \"\"

Ezzel együtt a Spica kielégíti az átlagos, de informatizált felhasználó minden igényét. A legnépszerűbb szolgáltatások kivétel nélkül elérhetőek és könnyen kezelhetőek az Android platformon, a kijelző alatt elhelyezkedő gombok könnyen értelmezhetőek és hamar megtanulhatóak. Nem kell attól félni, hogy \"én a Nokia menüt szoktam meg és nem tudom majd kezelni\". A 800 MHz-es processzort az androidos alkalmazások nehezen izzasztják meg, a hozzáadott iGO pedig tovább növeli az egyébként sem borsos árú Samsung telefon értékét. A mobil a Pannon és a T-Mobile kínálatában is szerepel, így a lakosság nagy része könnyedén hozzájuthat  akciós csomag keretében már 14 ezer forintos kezdőbefizetéssel is, de egyébként mindkét szolgáltatónál 47-48 ezer forintba kerül a mobil 2 éves hűségszerződés mellett.

A mobil szépen összerakott, s annak ellenére, hogy a külső borítás viszonylag könnyen karcolódik, kopik, mégis minőségi hatást kelt. A belsővel is mindössze annyi probléma van, hogy az 1.5-ös Android magyar változata néhol fura fordításokat tartalmaz, de a hírek szerint a Spica hamarosan frissíthető lesz a 2.0-ás Androidra, remélhetőleg ezek ott javítva lesznek. Azt is reméljük, hogy hamarosan lokalizálva lesz az Android Market online piactér fizetős változata is, mert az ingyenes szoftverek között is el lehet mazsolázni egy ideig, de az a kínálat messze elmarad a pénzért készített programok minőségétől. Ez persze nem csak a Spica-felhasználókat, hanem minden androidost sújt egyelőre.

\"\" \"\" \"\"

Nőknek és gyerekeknek is való

A Samsung Galaxy Spica leginkább fiatalok, középkorú nők lehetséges okostelefonja lesz. Olyan felhasználóké, akik a mobilon már a telefonálás mellett folyamatosan követnék levelezésüket, frissítenék Facebook-státusukat, vagy rákeresnének valamire a Google-ben. A GPS és az érintőképernyő, illetve a testre szabhatóság pedig egy olyan előnnyé válik ezen felhasználók szemében, ami miatt talán könnyebben megértik, hogy mit imádnak a geek barátaik egy iPhone-ban vagy egy szép HTC mobilban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.