Szerző: Bizó Dániel

2010. január 26. 12:10:00

Túlzott a felhajtás az adatfelhők körül

Egy kutatás szerint az adattároló publikus cloudok alkalmazása vállalati környezetben jelenleg gyakorlatilag elhanyagolható, és tervek sincsenek a bevezetésre. Érdeklődés azonban mutatkozik.

A Forrester egy friss kutatási jelentése szerint az európai és észak-amerikai informatikai döntéshozók válaszai alapján a cégek alig 3 százaléka használ adattárolási felhőszolgáltatást, pedig jópár óriásvállalat bír ilyen termékkel, köztük az Amazon, az EMC és a Rackspace is, de lényegében mára minden nagyobb IT szállító és szolgáltató kínál valamilyen formában használat alapú adattárolási lehetőséget, akár projekt alapon.

Ez a 3 százalék önmagában még nem volna rossz mutató, ugyanakkor a cégek túlnyomó többsége nem is tervezi, hogy felhő igénybe vételével könnyítsen a rá nehezedő nyomáson, amit az exponenciális ütemben növekvő adatmennyiség jelent. Bármennyire legyen is vonzó a cloudok jelentette gazdaságossági előny, a Forrester úgy találta, hogy a cégek 43 százalékát egyáltalán nem érdekli a lehetőség, míg 43 százalékot érdekelné, de semmiféle konkrétumot nem fektetett még le, tervekkel nem rendelkezik.

\"A Forrester 2009 hardverkutatásának eredményei adatai azt mutatják, hogy ez [az adattárolási cloud] egyelőre csak beszédtéma. A válaszadók földrajzi elhelyezkedéstől és vállalatmérettől függetlenül csekély érdeklődés mutatnak, hogy adataikat a közeljövőben a felhőbe mozgassák. A szolgáltatásként igénybe vett adattárolásban hosszú távon van potenciál, a Forrester azonban kihívásokat lát a garantált szolgáltatási szintek, biztonság, felelősségi körök, megosztott erőforrások és árazás terén, mint jelentős akadályokat, amelyeket meg kell oldani\" - fogalmaz Andrew Reichman kutató. \"A felhajtás nagy a storage-as-a-service körül [...] de valószínűleg éveket vesz igénybe, mire a kínálat kiforr, tehát nem érdemes bárhova is rohannunk\".

Azon vállalatok aránya, amelyek már rendelkeznek tervekkel, összesen 8 százalék, ebből 5 pontnyi egy éven belül, 3 pontnyi pedig egy éven túl tervezi bevezetni a cloudok alkalmazását adataik tárolására. Reichman megjegyzi azt is, hogy a valamivel erősebb érdeklődés tapasztalható a nagyobb vállalatok részéről, valamint a cloudalapú adatmentési megoldások szintén érdekesebbek, mint a puszta kapacitás. Ilyen megoldásokat is lényegében minden valamire való IT-infrastruktúra beszállító és szolgáltató vállalat kínál ma már, igaz, kérdéses, mi számít cloudnak, és mi nem.

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 20. 21:47

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.