:

Szerző: Bőle György

2000. augusztus 10. 05:17

Világméretű kampány az internetes kalózok megállítására

Augusztus elején megindult a Microsoft Corporation illegális szoftver használat és terjesztés ellen irányuló globális kampánysorozata. Új technológiákat alkalmazva, valamint partnerek és jogi szervezetek bevonásával a Microsoft már több mint 7500 esetben indított jogi eljárást hamisított és illegális szoftvereket ajánló weboldalak ellen. A világhálón ezekből az oldalakból több mint 2 millió van. Az illegális tartalommal rendelkező Internet szerverek a világ 27 különböző országában lelhetők fel.

A kampányhoz használt új technológia egyik része egy Internet figyelő eszköz, amely a hét minden napján 24 órán keresztül keresi a gyanús web oldalakat, hogy az illegális online ajánlatokat és a mögöttük állókat beazonosítsa. A folyamat legidőigényesebb részeinek automatizálása lehetővé teszi naponta több ezer illegális oldal felfedését, valamint – többnyire az Internet-szolgáltatókkal és a tartalomszolgáltatókkal együttműködve – az illegális termékek eltávolítását az Internetről. Az új technológia kiegészítéseként online és hagyományos nyomozók is dolgoznak, akik a gyanús oldalak vizsgálata mellett tesztvásárlásokat végeznek, majd kiderítik az illegális oldalakat üzemeltető kalózok kilétét.

A különböző hatóságokkal együttműködve a BSA (Business Software Alliance) a kampánya során már 64 rendőri rajtaütésről tud beszámolni és 17 polgári peres eljárást indított a világ 15 országában (Peru, Dél-Afrika, USA, Anglia és Hong Kong...). Ezek az erőfeszítések egyébként a helyi kormányok támogatását is élvezik, mivel a szoftver kalózok visszaszorítása elősegíti a biztonságos digitális infrastruktúra kialakítását az elektronikus kereskedelem számára.

Az illegális aukciós oldalakat felszámoló hadjáratának megkezdése óta 43000 aukciót sikerült megszüntetni. Az EMEA-n belül idén 743 aukciós oldalnak küldtek figyelmeztetést jogsértő anyagokkal való visszaélésért. Ezen kívül számos ügyvédi felszólító levelet küldött a BSA az érintett Internet-szolgáltatóknak, melyben a például a Microsoft Windows 2000 illegális letöltését lehetővé tevő web tárhelyek megszüntetését kérték a szolgáltatótól., amelyek lehetővé tették.

Az országhatárok nélküli világhálón indított kampány Magyarországra is kiterjed. Esetleges jogi eljárások esetén az elkövetőkre a magyar jog szerint akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.