:

Szerző: Koi Tamás

2009. december 14. 16:02

Jövőre a szolgáltatók körmére néz az NHH

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jövőre kiemelt feladatként kezeli egyebek mellett az internetszolgáltatók által nyújtott le- és feltöltési sebességek lassításának és korlátozásának körülményeit - derül ki a hatóság jövő évi piacfelügyeleti tervéből.

A hatóság a piacfelügyeleti tevékenység keretében figyelemmel kíséri a hírközlési piac változásait, elemzi azokat, és ha szükséges jogalkotási lépéseket kezdeményez. A piacfelügyeleti tevékenység részeként ellenőrzi a szolgáltatások minőségét, a fogyasztók érdekeit védő garanciális szabályok érvényesítését, és többek között a hírközlési végberendezések forgalmazását is. A piacfelügyeleti terv tartalmazza az NHH Tanácsa által hozott határozatok betartásának ellenőrzését is.

Az NHH idén csak az első félévben összesen 170 bírságoló határozatot hozott, az ezekben kirótt bírság mértéke azonban arányaiban csökkent a tavalyihoz képest - 2008-ban 215 esetben, összesen 206,3 millió forintnyi bírságot szabott ki a hatóság különböző szolgáltatókra. A hatósághoz messze a legtöbb panasz a számlákkal, számlázással kapcsolatban érkezik, illetve érkezett, emellett az előfizetői szerződéssel, valamint a szolgáltatás minőségével kapcsolatban is indult több ízben vizsgálat.

\"\"

A hivatal a hatósági ellenőrzések keretében jogsértés feltárása esetén a fokozatosság elvét betartva felhívás kiadásával nyújt lehetőséget arra, hogy a szolgáltatók önkéntes jogkövetéssel tegyenek eleget az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban foglaltaknak. Amennyiben a hatóság megállapítja, hogy a felhívásokban foglaltaknak az érintettek nem tettek eleget, hivatalból piacfelügyeleti eljárást indít és jogszabályban meghatározott szankciót alkalmaz.

\"\"

Elmondható, hogy a hatósághoz az év első felében a szolgáltatók ügyfélbázisának megfelelő arányú panasz érkezett, azaz a T-Home-hoz volt köthető a legtöbb panasz/bejelentés az első félévben, ezután az Invitel és a Fibernet következett. A mobilszolgáltatók közül a legtöbb panasz a Pannonra érkezett, a Vodafone a hatodik, a T-Mobile pedig a kilencedik lett a sorban. Ezer előfizetőre vetítve a kép némileg árnyaltabbá válik, a T-Home például a hetedik helyre esik vissza, a Vodafone, a Pannon és a T-Mobile sorrendben a kilencedik, tizedik és tizenegyedik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.