Szerző: Bodnár Ádám

2009. december 3. 10:18

Az IBM is bemutatta konténerbe zárt adatközpontját

Több informatikai szállítót követve az IBM is bemutatta saját konténerbe zárt adatközpontját. A gyártók véleménye szerint a jövőben egyre felértékelődik az ilyen megoldások szerepe, ahogy a felhasználók kifogynak az adatközpontok kapacitásából és olcsó bővítési lehetőségeket fognak keresni.

A Las Vegas-i Gartner Annual Data Center Conference rendezvényen az IBM is bejelentette konténerbe zárt adatközpontjának elérhetőségét. A Nagy Kék még 2008 nyarán jelentette be a Portable Modular Data Center (PMDC) megoldást, amelyet azóta teszteltek a vállalat partnerei és kiemelt ügyfelei, mostantól fogva azonban bárki megvásárolhatja.

A Portable Modular Data Center többféle méretben készül, a legkisebb 6 méter hosszú, a legnagyobb pedig 16 méteres, ebben összesen 20 szabványos rackszekrény fér el. Az informatikai eszközök mellett a konténer az üzemeltetéshez szükséges teljes fizikai infrastruktúrát tartalmazza, amely a berendezések tápellátásához, hűtéséhez és tűzvédelméhez szükséges. A felhasználónak csak a megfelelő helyre kell szállítania a konténert, árammal és a hűtéshez szükséges vízzel ellátni és már használatba is veheti.

\"\"

A hermetikusan szigetelt konténerbe zárt rackszekrények egy szabadalmaztatott megoldással elcsúsztathatók, így anélkül lehet hozzáférni bármelyik rack elejéhez vagy hátuljához, hogy a többi eszközt le kellene állítani vagy a konténert ki kellene nyitni. Annak érdekében, hogy a PMDC-ket szélsőséges vizszonyok közepette, akár terepen is lehessen működtetni,  az IBM kínál olyan konténert, amely kizárólag infrastruktúra-elemeket tartalmaz, azaz vízhűtőket, szünetmentes tápegységeket és generátorokat. Természetesen rendelkezésre állnak \"vegyes\" konténerek is, amelyek informatikai eszközöket, hűtőket, generátorokat és szünetmentes áramforrásokat egyaránt tartalmaznak.

A konténerbe zárt adatközpont koncepciója nem új, elsőként a Sun Microsystems mutatott be ilyen megoldást még 2007-ben, de azóta a Hewlett-Packard és mások is előálltak hasonló termékkel. A vállalatok szerint a konténerekből egyszerűen építhetők nagy adatközpontok, mivel nincs szükség bonyolult épületgépészeti megoldásokra, álpadlós szerverteremre, akár egy könnyűszerkezetes szerelőcsarnokban is felállíthatók a dobozok. A konténerek segítségével persze nem csak új adatközpontokat lehet építeni, hanem meglevőeket is egyszerű bővíteni. A harmadik elképzelt felhasználási terület, amikor valamilyen okból terepen van szükség koncentrált számítási kapacitásra, például katonai vagy rendvédelmi szerveknél, harctéren vagy természeti katasztrófáknál, esetleg iparvállalatok számára a gyártósorok mellett vagy például olajfúrásnál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról