Szerző: Koi Tamás

2009. november 18. 17:00

Bejöhet az osztogatás a Vodafone-nak

Októberben összességében tovább csökkent a három hazai mobilszolgáltató ügyfélbázisa, ezúttal - a szeptemberrel ellentétben - nem csak az aktív, hanem a forgalmazásban résztvevő SIM-ek száma is apadt, áll a hatóság szokásos havi gyorsjelentésében.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) összesített statisztikái szerint a három hazai mobilszolgáltató ügyfeleinek száma októberben 88 ezerrel 11 millió 696 ezerre apadt, ami 142 ezerrel maradt el az egy évvel korábbi és mintegy 430 ezerrel a 2008 végi szinttől. Október végén a teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre 116,7 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya) jutott, az egy hónappal korábbi 117,6 után. A mutató egy évvel korábban 117,8-on állt, majd 2008. december végére 121,8-ra, az eddigi legmagasabb értékre emelkedett.

Az előző hónapban a hívás fogadására alkalmas SIM-ek számát tekintve a legnagyobb arányban a Vodafone tudta növelni befolyását: a cég piaci részesedése 21,37 százalékról 21,60 százalékra, a T-Mobilé 44,19 pedig százalékról 44,28 százalékra nőtt, míg a Pannoné 34,44 százalékról 34,12 százalékra csökkent.

Októberben - az előző hónappal ellentétben - ismét csökkent a forgalmazásban ténylegesen is résztvevő (azaz az utolsó három hónapban hívást fogadó vagy indító) SIM-ek száma. A nyolcezres csökkenés után az év tizedik hónapjában 10 millió 646 ezer előfizetést regisztráltak az operátorok - ez éves szinten 53 ezere növekedés, tavaly decemberhez képest azonban 351 ezres csökkenés.

A forgalmazásban résztvevő kártyákat tekintve is a Vodafone és a T-Mobile növelte részesedését, előbbi 22,10-ről 22,16 százalékra, utóbbi 44,66-ről 44,71 százalékra. A Pannon befolyása mindeközben 33,25 százalékról 33,13 százalékra csökkent. A Vodafone jó szereplésére magyarázat lehet, hogy a cég születésnapi akciójának részeként októberben több tízezer feltöltőkártyás SIM-et adott ajándékba - az operátor több nagyvárosban egyszerűen a járókelők kezébe nyomta a kártyákat, melyeket aktiválás után teljes értékű SIM-ként lehet használni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról