:

Szerző: Dojcsák Dániel

2009. november 18. 10:49

Magyarországra jönnek a Samsung notebookok

A porszívók, hűtők, tévék, merevlemezek és a lézernyomtatók piaca után újabb szegmenst ostromol meg Magyarországon a Samsung. Nyugat-Európában, Ázsiában és Ausztráliában már eddig is jelen volt a notebookpiacon, tavaly ősszel pedig az Egyesült Államokban is nekiindult a hordozható gépek értékesítésének.

A Samsung korábbi marketingfelelősei néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozták, hogy a cég noteszgép-portfóliójának magyarországi megjelenésének csupán gazdaságossági akadályai vannak. A viszonylag drága, körülbelül a Dell/Apple árszintje között lévő termékek itthoni piacra dobása nem lett volna rentábilis. Úgy tűnik a PC-piaci változások, a noteszgépek iránti kereslet növekedése és a netbookok, mint fogyasztói elektronikai cikkek felfutása megváltoztatta a helyzetet.

Februártól a boltokban

A Samsung Magyarország mai bejelentése alapján 2010 februárjától a hazai üzletekben is elérhető lesz a cég európai piacra szánt notebook- és netbook-kínálata. A választék négy széria összesen tíz modelljéből áll majd, melyből 6 noteszgép, 4 pedig netbook. Ezzel a fordulattal pedig a Samsung immáron hat IT-termékkategóriában lesz jelen a magyar piacon a monitorokkal, projektorokkal, nyomtatókkal, optikai meghajtókkal és merevlemezekkel együtt.

\"\"

Ugyan a magyar piac nem fogja jelentősen megváltoztatni az óriáscég eredményeit, de az itteni piacra lépés a pozitív remények mellett összefüggésben lehet a Samsung azzal az egy évvel ezelőtti kijelentésével, hogy amennyiben \"három éven belül nem sikerül drámaian javítani a szegmensen belüli pozíciókat, akkor a cég kilép a notebook piacról\". Tavaly májusban Sukyong Hong, az amerikai eladásokért felelős marketingvezető azt nyilatkozta, hogy 11 millió noteszgépet kell értékesíteniük ahhoz, hogy a divízió fenntartható legyen.

Újabb kihívás

Ehhez képest a Samsung piaci részesedése akkoriban 1,7 százalék körül alakult globálisan, azaz két év alatt háromszoros gyarapodást, körülbelül 5,7 százalékos eredményt tűztek ki célul. Ez kissé nagyképűnek tűnhet, de az amerikai és több egyéb más piac lerohanásával mégis megvalósítható. A notebookpiacról való kilépés tervét természetesen néhány nappal később a cég visszavonta hivatalosan.

Az Egyesült Királyságban az idei első három negyedév eredményei alapján a Samsung már a piac 7,6 százalékát mondhatta magáénak, Németországban pedig 8 százalékos eredményt ért el, igaz ebben a két országban már 2004 óta forgalmaz noteszgépeket a cég. A mostani siker nagyrészt a netbookoknak köszönhető, amik a két említett országban az eladások 55-65 százalékát tették ki. A Samsung márkaismertsége és a márkaértéke kiemelkedően magas, köszönhetően a sokrétű termékpalettának, azon felhasználók pedig, akik mostanság adják a fejüket első hordozható számítógép vásárlására, azok könnyebben döntenek a jól ismert brand mellett (Magyarországon még mindig sokan vannak ilyenek).

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.