Szerző: Bodnár Ádám

2009. október 27. 13:54

Százmagos processzort jelentett be a Tilera

Nem kevesebb mint száz magot zsúfolna egyetlen chipre a Tilera fabless chiptervező cég, amely most mutatta be Tile-Gx nevű processzorának terveit. A lapka egyelőre csak papíron létezik, gyártani legkorábban 2010 negyedik negyedévében kezdhetik majd.

Százmagos processzor terveit jelentette be az amerikai Tilera, amely a Massachussetts Institute of Technology kutatóiból 2007-ben létrejött vállalkozás. A Tile-Gx pofonegyszerű 64 bites VLIW processzormagokból áll, amelyek egyenként három darab háromfokozatú végrehajtó futószalaggal, valamint saját L1 (32+32 kB) és L2 (256 kB) gyorsítótárral rendelkeznek. A VLIW (very long instruction word) koncepció előnye, hogy a chipnek nem kell bonyolult áramköröket tartalmaznia annak érdekében, hogy a futószalagok kihasználtságát a maximumon tartsa, az utasítások ütemezése a fordításkor történik.

Mivel a magok egyszerűek, akár 100 is integrálható belőlük egyetlen lapkára, de készülnek majd egyszerűbb, olcsóbb változatok 16, 36 vagy 64 maggal - jelentette be a Tilera. A processzorok órajele 1 és 1,5 GHz között alakulhat, a fogyasztás pedig 10 és 55 watt között terhelés függvényében. Egyszerűbb alkalmazásokat akár egyetlen mag is eredményesen futtathat, a bonyolultabb feladatok végrehajtásához pedig több magot is össze lehet fogni. A nem használt magok teljesen lekapcsolhatók. A Tilera azt állítja, egy tízmagos Tile-Gx négyszer gyorsabb bármelyik, ma piacon levő processzornál, energiahatékonyságban pedig az Intel következő generációs, 32 nanométeres, Westmere kódnevű lapkáit is megelőzi.

\"\"

A 100 mag adatokkal való folyamatos kiszolgálásához igen komoly infrastruktúra szükséges. A Tilera Tile-GX négy integrált DDR3 memóriavezérlőt tartalmaz, maximális kiépítésben pedig 8 darab 10 gigabites Ethernet-portot, amelyeket akár össze is lehet vonni 2 darab 40 gigabites csatlakozássá, vagy szét lehet osztani 1 gigabitesekké, utóbbiakból legfeljebb 32 darab támogatott egyébként. A gyors hálózati kommunikációt beépített hardveres titkosító- és tömörítőmotor támogatja. Emellett rendelkezésre áll 3 darab PCI Express interfész is további perifériák csatolásához. Az integrált I/O vezérlők révén nincs szükség külön north- és southbridge chipre, amelyek így nem foglalnak külön helyet az alaplapon és megvenni sem szükséges őket.

A processzor felépítéséből adódóan elsősorban olyan feladatok alatt villanthatja meg oroszlánkörmeit, ahol egyszerű műveleteket kell nagy tömegben, párhuzamosan végrehajtani. Ez többnyire olyan alkalmazásokat jelenthet mint a digitális jelfeldolgozás (videokódolás és -dekódolás, digitális utómunkálatok, streaming, video on demand), a hálózati biztonság (tűzfal, VPN, behatolásérzékelés, hálózatfigyelés), de a Tilera szerint akár webalkalmazások vagy adatbázisok futtatása (LAMP stack) sem jelenthet akadályt. A chiphez saját fejlesztői eszközöket mellékel a Tilera, amelyek segítségével C és C++ nyelveken fejleszthetők rá alkalmazások.

A Tilera Tile-Gx lapkákat a TSMC fogja gyártani 40 nanométeres csíkszélességgel. Elsőként a 36 magos változat próbagyártása kezdődik meg, 2010 negyedik negyedévében, a 16, 64 és 100 magos verziók csak ezt követően érkeznek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról