Szerző: Bizó Dániel

2009. október 8. 10:33

Támogatottak a kevert RHEL és Windows Server virtuális környzetek

A két vállalat között idén év elején kötött megállapodás gyümölcseként a Microsoft és a Red Hat közölte, hogy immár hivatalosan is támogatott az RHEL és Windows Server virtuális környezetekben történő kombinációja.

A Microsoft és a Red Hat februárban jelentették be, hogy megállapodást kötöttek a két cég szervervirtualizációs termékeinek együttműködésének biztosítására, valamint hogy ezekhez a heterogén rendszerekhez műszaki támogatást is fognak kínálni a jövőben. Mindez azt jelenti, hogy mind a cégek garantálják olyan rendszerek megbízható működését és támogatását, amelyek Red Hat Enterprise Linux gazdákon Windows Server vendégeket fogadnak, vagy fordítva, Windows Server vagy Hyper-V Server rétegen RHEL VM-eket.

A felek most közölték, hogy a megállapodást követően 8 hónappal sikeresen befejeződtek a tesztelések, így már az ügyfelek támogatott heterogén virtuális környezeteket építhetnek a két cég operációs rendszereiből. Fontos részlet, hogy üzletpolitikai okokból a Red Hat kizárólag a friss, ropogós RHEL 5.4 kiadást a KVM hypervisorral minősítette támogatott gazdának, így ebből a megállapodásból kimaradnak a Xen hypervisort alkalmazók. Azt is érdemes tudni, hogy a cégek menedzsmentalkalmazásai egyelőre nem állnak készen arra, hogy egy heterogén virtuális környezeteket kezeljenek, de itt is gyors továbblépés várható a következő hónapok során.

Az RHEL 5.4 KVM hoszton Windows Server 2003, 2008 és Windows Server 2008 R2 operációs rendszerek futhatnak. A másik oldalról némileg gazdagabbak az opciók, a minősített gazdák közt a Windows Server 2008 Hyper-V, Microsoft Hyper-V Server 2008, Windows Server 2008 R2 Hyper-V és Microsoft Hyper-V Server 2008 R2 támogatottak, míg a vendégek RHEL 5.2, 5.3 és 5.4 platformok lehetnek - a Server 2003 azonban itt sem támogatott, mint virtualizációs alap. Ezzel a két cég termékeivel kapcsolatban megoldódik a heterogén virtualizált rendszerek egyik rákfenéje, a beszállítók egymásra történő ujjal mutogatása.

További hatalmas előnye az együttműködésnek, hogy nem csak az operációs rendszerek támogatása oldódik ezzel meg, hanem az egyéb Microsoft vagy Red Hat szoftvereké is, melyek ilyen heterogén virtualizált környezetben üzemelnek. Ez azt jelenti, hogy egy RHEL 5.4 KVM hoszt feletti Windows Server VM-ben futó SQL Server ugyanazt a támogatást kaphatja meg ezentúl, mintha egy teljesen Microsoft környezetben működne - és természetesen fordítva, például egy Hyper-V Serveren lévő RHEL 5.3 VM-ben futó JBoss is támogatott lehet. A támogatottság kérdése ugyanakkor természetesen attól is függ, hogy virtualizált környezetben támogatott-e a szoftver.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról