:

Szerző: Bodnár Ádám

2009. szeptember 9. 13:34

Minden eddiginél nagyobb lesz idén az Informatikai Bizonság Napja

Idén ötödszörre rendezik meg az Informatikai Biztonság Napját, amely a hazai IT-biztonsági szakma talán legnagyobb éves seregszemléje. A kiállítással egybekötött szakmai konferenciára mintegy ezer informatikai szakembert várnak a szervezők.

Keleti Arthur, a KFKI informatikai biztonsági szakértője, az ITBN főszervezője mai sajtótájékoztatóján elmondta, a recesszió nem érezhető az Informatikai Biztonság Napján, amely kinőtte eddigi helyszínét, a MOM Parkot, idén már az Cinema City Arena ad neki otthont. Keleti szerint a tavalyinál is nagyobb érdeklődés várható, a szervezők ezer látogatóra számítanak a szeptember 24-én zajló eseményen.

Idén számos technológiai újítás próbálja meg zökkenőmentessé tenni a regisztrációt. A rendezvény weboldalán regisztrálók MMS-ben mobilkódot kapnak, amely tartalmazza nevüket és legfontosabb adataikat. Ennek a segítségével a helyszínen pillanatok alatt kinyomtathatók a névtáblák, amelyek egyébként szintén tartalmazni fogják ezt a kódot. A látogatók számára elérhető lesz egy javás alkalmazás, amelynek segítségével elég a telefonjukkal lefényképezni valakinek a kódját, s az adatait a készülék máris névjegyként tárolja, nincs szükség névjegykártyák cseréjére. A látogatók névtábláin emellett RFID címkék is lesznek, így nyomon követhető hogy épp hol tartózkodnak, így a forgatagban bárki megtalálhat bárkit. A rendezők várakozásai szerint ez meg fogja könnyíteni az ismerkedést, a szakmai kapcsolatok építését és ápolását.

Idén 55-60 támogatót sikerült az ITBN mellé felsorakoztatni, ami lényegében azt jelenti, hogy az informatikai biztonság piacán érdekelt összes gyártó, disztribútor, rendszerintegrátor és tanácsadó képviselteti magát az eseményen.A konferenciával párhuzamosan zajló kiállításon közel 40 cég vesz részt.

Az érdeklődők a plenáris üléseken és a szekciókban (naplóelemzés, adatvédelem, compliance, hálózatbiztonság) összesen 43 prezentációt láthatnak és hallhatnak, de aki valamiért lemarad bármelyikről vagy nem tud elmenni az eseményre, utólag is megtekintheti őket, mivel minden előadást nagyfelbontású kamerákkal rögzítenek. Az eddigi rendezvények kapcsán beérkezett visszajelzések alapján az előadások után kerekasztal-beszélgetések következnek, ahol a közönség aktív részvételére is számítanak a szervezők.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.