Szerző: Dojcsák Dániel

2009. augusztus 26. 13:15

A Sony visszavág az elektronikuskönyv-piacon

Ahogyan várható is volt, az elektronikus olvasók piaca egyre inkább felpörögk, s most a Sonynak köszönhetően lehetséges, hogy az Amazon hegemóniája is megtörik kissé. A japán cég a Kindle ellen indít harcba egy saját vezeték nélküli ebook-olvasót.

A Sony Reader Daily Edition induló ára 400 amerikai dollár, ami ugyan 100-zal több, mint a rivális Kindle alapmodellje, viszont érintőképernyővel kompenzál, illetve a könyvek forrása nem kizárólag a gyártó boltja lehet, hanem szinte bárhonnan be lehet szerezni tartalmakat, akár könyvtárakból is. A Kindle esetében az Amazon erősen visszaél jelenlegi pozícióival, s kizárólag a saját könyvesboltjából megvásárolt szövegeket engedi fel az olvasóra.

A verseny, az kell

Talán épp a Sony belépése törheti meg ezt a mentalitást véglegesen, hiszen a Sony Readert választók bárhonnan frissíthetik az eszköz tartalmait. Ahogyan az Amazon a Sprint Nextellel kötött szerződést az adatkapcsolatok kezelésére, úgy a Sony az AT&T-vel paktált le, így ott sem lesz akadálya annak, hogy az Egyesült Államok legnagyobb részén az emberek akár egy parkban, a padon ülve is tölthessenek le új könyveket, illetve napilapokat, magazinokat is.

\"\"

A Reader Daily Edition a boltok polcaira decemberben kerül majd, s minden szakértő szerint egy újabb lökést adhat a jelenleg még kicsi, de robbanékony, dinamikusan növekvő ebook-piacnak. Érdekes válaszlépésnek számít egyébként a vezeték nélküli olvasó a Sony-tól, ami valójában az első gyártó volt ezen a területen, de a Kindle 2007-es bemutatójával az Amazon tört a csúcsra.

Apple-veszély

A közeljövőben viszont nem csak a Sony, hanem más gyártók is egyre több és egyre fejlettebb olvasót dobnak majd piacra, ami együtt jár a tartalmak, könyvek, újságok számának növekedésével is. Egyedül az Apple zavarhatja meg ezt a békésen fejlődő piacot azzal, ha megjelenik a tablet PC megoldásával, ami az elektronikus könyvek mellett újságolvasásra, mozizásra is tökéletesen alkalmas lesz. Ugyan még mindig sokan vannak, akik a hosszú olvasás esetén a papírra szavaznak, de az Apple bebizonyíthatja azt, hogy a CD-k után a könyveket is képes lesöpörni az asztalról.

A Sony stratégiájában talán már az Apple várható közbelépése is benne van. Az Amazon és az Apple mellett úgy lehet könnyen labdába rúgni, ha egy harmadik nagy gyártó elveti az \"egy gép, egy bolt\" elvet, s szabadon engedi választani a felhasználókat. A Forrester egyik elemzője szerint az idei évben több mint 2 millió ebook-olvasó talál gazdára csak az Egyesült Államokban, ami a következő években tovább növekedhet.

Digitális könyvtári kölcsönzés

Az Amazon eddigi elsöprő sikere mellett, a növekvő volumennel már törvényszerű, hogy sok ember alternatívákat is keressen, hogy az eddig réspiacnak tekintett igények is megerősödjenek. Ez megalapozhatja a télen érkező készülék jövőjét. Olyan funkciót is ígért a Sony, hogy a felhasználó csak beüti az irányítószámát és a könyvtári azonosítóját, s azonnal kölcsönözhet a könyvtár adatbázisában található könyvekből elektronikusan is.

A Reader Daily Editionről technológiai oldalról viszont még keveset lehet tudni. Annyi biztos, hogy a kijelzőn megjelenő kép elfordítható lesz, így akár két oldal is megjelenhet egymás mellett, de ennél több nem derült ki. A bemutatón is mindössze üres kijelzővel mutatták be a prototípust. A Sony egyelőre a kapcsolódó szolgáltatásokra koncentrál, s azt hangsúlyozza, hogy a kiadók és szerzők is jóval előnyösebb partnerségi feltételekre számíthatnak, mint az Amazonnál. Ott azt sérelmezik a kiadók, hogy a cég a bevételek 70 százalékát tartja meg, ráadásul az olvasói, vevői, előfizetői adatokat is kizárólag maga kezeli.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról