Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Nyaralás után, augusztus 28-án és 29-én Scrum és Java fejlesztői meetupokkal jövünk.

Kipróbáltuk: Moblin v2 operációs rendszer

Bányai György, 2009. augusztus 18. 14:12
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Linux vázon nyugvó Moblin V2 bétája már letölthető és bár van még mit csiszolni a végleges változatig, a stílusával már most lehet azonosulni. A főképp hordozható gépekre optimalizált rendszer kiváló társ lehet netbookokon, illetve mobil internetes eszközökön.

Egyre kiforrottabb

A Moblin v2 operációs rendszer bemutatását pár hónappal korábbra terveztük, ám az akkor elérhető változat semmiféle beállítást nem tett lehetővé, a legutóbbi, augusztusi verzió azonban már igen, így a bemutató már kerekebb és egyben érdekesebb lehet. Maga a Moblin egy olyan operációs rendszer netbookokra vagy mobil internetes eszközökre (MID), melynek tervezésekor a lehető legmesszebb rugaszkodtak a fejlesztők az ikonos megjelenítéstől, ezek lehetőség szerinti mellőzését egy új típusú kezdőképernyővel is megfűszerezték. Mindez azért történt, hogy a közösségi portálok és a webes aktivitás a lehető leginkább az előtérbe kerülhessen, hiszen egy internetezésre szánt mobil eszközök ez az elsődleges feladata.

Az Intel nem titkoltan az Atom processzor megsegítésére hozta létre a Moblin.org-ot, mely közösségi oldal idén áprilisban a Linux Foundationhöz került. Az oldalról letölthető legfrissebb béta az eddigi legösszetettebb, egyben legkevesebb hibát tartalmazó változat, mely azonban még mindig messze van a véglegestől, néhány helyen a kezelőfelület még igen puritán, illetve egyes funkcikók sem működnek. Az Acer Aspire One netbookunk vezeték nélküli hálózati csatolója amellett, hogy más operációs rendszer alatt stabilan üzemelt, a Moblin v2 alatt kétpercenként dobálta el a jelet, de szerencsére ezután azonnal csatlakozott, például ez is egy olyan terület, ahol csiszolásra számíthatunk.


Fürge felület

A Fedora-alapú operációs rendszer igen fürge, leginkább a mobil kapcsolattartást és az információéhséget elégíti ki, miközben a lehető legkevesebbet kéri a hardvertől és az akkumulátortól. A bootolás pillanatok alatt megtörténik, és a reakciók is gyorsak. A Moblin kipróbálható tesztverzióját USB-kulcsról is indíthatjuk, ekkor a merevlemezen nem történik változás, tehát marad rajta az eredeti fájlrendszer és operációs rendszer, így kockázat nélkül kipróbálhatjuk a Moblint. A rendszer még lassabb flash meghajtóról is villámgyorsan indul, a kezelőfelület pillanatok alatt elénk tárul.


A frissesség már ekkor érezhető, az operációs rendszer kezelőfelülete több ponton szakít a 20 éves hagyományokkal, és bár ikonokra kattintva is indíthatók az alkalmazások, azokat nem a megszokott környezetben találjuk. A felület egyáltalán nem hasonlít a ma elterjedt asztali operációs rendszerekre,  Windowsra, a Linuxokon megszokott KDE-re, vagy Gnome-ra, inkább mobiltelefonos érzést kelt. Start menüt és programcsoportokat ne is keressünk, ezek helyét zónák vették át. A Clutter egyébként az Intel nyílt forráskódú technológiája, mely az Atom processzor képességeit a bootidő, a grafika, valamint az energiatakarékosság oldaláról egyaránt képes kiaknázni.


A rendszer egyik fő alkotóeleme a képernyő tetejéről lenyíló indítócsík, melyről az alkalmazások startolhatnak, emellett az időt, valamint a rendszer állapotát jelzi. A funkciójában a Windows tálcáját és a HTC TouchFlo 3D paneljeit tartalmazó sávot egyszerre idéző  indítócsíkon a legérdekesebb és egyben a leginformatívabb a myzones menüpont, ahol talán az eddigi legösszeszedettebb képernyőn láthatjuk a ténykedéseinket, illetve kaphatjuk a friss információkat a közösségi portálokról.

Menüpontok

A myzones képernyő három részre osztott, a bal szélső oszlop a naptárbejegyzéseinket, a teendőlistában rögzített aktuális, vagy a közeljövőben aktuálissá váló feladatokat találjuk, az alsó rész pedig a böngésző, a naptár, valamint a médialejátszó indítására szolgáló ikonoké, de ide mást is tehetünk, például az e-mail klienst is. A középső oszlopon találjuk kis bélyegképekként a legutóbb, vagy épp jelenleg megtekintett weblapokat, illetve multimédiás tartalmakat, fájlokat. A jobb oldal lehet talán a legizgalmasabb, itt a legfrissebb Twitter-bejegyzéseket, a közösségi oldalakra frissen feltöltött fotókat találhatjuk, vagyis általánosságban azokat az információkat, melyeket az ismerőseink, barátaink közvetítenek webes aktivitásuk során. A Moblin a myzones alá később külső, házon kívül fejlesztett alkalmazások integrációját is ígéri.


A "status" a myzone követője a sorban, itt azonnali lehetőségünk van bejegyzéseket küldeni a közösségi szolgáltatásokra, tehát gond nélkül, csak erre a második fülre kattintva ezek itt megtehetők. Itt informálódhatunk afelől is, hogy hová vagyunk épp bejelentkezve, illetve mely, a rendszerben már beállított alkalmazások találhatók offline állapotban. A harmadik menüpont a "people", ahol az azonnali üzenetküldőké a legfőbb szerep, itt szépen egymás után láthatók a partnereink, akik a különféle üzenetküldőkbe be vannak jelentkezve. A Moblinban található Empathy üzenetküldő gyakorlatilag az összes létező IM-rendszerrel kompatibilis, beleértve az MSN (Live) Messengert, Google Talkot, ICQ-t, AIM-et, IRC-t, de még a Novell GroupWise-zal is használható, egyedül a Skype hiányzik a sorból.


Az "internet" menüpont természetesen a böngészőé, amennyiben már elhagytunk egy korábban meglátogatott weboldalt, következő kattintáskor az is megjelenik. A Moblin v2 jelenlegi bétája Chrome-ra cserélte a korábbi Firefoxot változatait, ebből azonban nem lehet arra egyenesen következtetni, hogy a végleges változat melyiket fogja tartalmazni. Mindenesetre markáns a változás és jelzi azt is, hogy a fejlesztők minden lehetőséget kipróbálnak. A "media" alól természetesen a zenéket és a filmeket indíthatjuk, a megjelenő panel igen informatív, ám a jelenleg kipróbált változat még távol áll a véglegestől, a próba során még MP3-állományokat sem volt képes lejátszani, filmekkel nem is próbálkoztunk. Ez persze nem jelent semmit, az egyszerű dolgok mindig a végére maradnak. A merevlemezen és a cserélhető tárolón lévő fájlok külön jelennek meg, a bal oldali sávon válthatunk az adathordozók között. Az alkalmazás izmosan rendszerez, a csoportok több nézete is kiválasztható.


A "pasteboard" panel is megér egy bekezdést. Ez a megszokott jobb egérgombos "másolás-beillesztés" vágólapját egy jóval komolyabbra cseréli, itt több lépcsőben és több rétegben láthatók a korábban kimásolt sorok, illetve képi tartalmak. A panel ésszerűen felosztott és bár a jelenlegi operációs rendszer nem ad rá sok lehetőséget, biztosra vesszük, hogy később nagy haszna lesz és hiányt pótol majd.

Az indítósáv hetedik lehetősége a legösszetettebb, itt a beépített és a telepített alkalmazásokhoz juthatunk, többszörös menük tartják elkülönítve egymástól a kellékeket, a játékokat, az internettel és a multimédiával kapcsolatos, valamint az irodai alkalmazásokat, de a beállításokat is itt lehet módosítani. A "zones" a csík lezárója, ez a windowsos ALT+TAB kombinációhoz hasonlít, ezen az ablakon válthatunk az épp futó alkalmazások között. Kissé összetettebb az itt látható megoldás a Windowson megszokottnál, a rendszerezés iránti törekvések érhetők tetten, azonos zónákba nyitott alkalmazások egymás alatt jelennek meg.

Hamarosan érkezik

A jelenlegi kipróbálható Moblin v2 közel sem teljes készlet, még nincs benne irodai programcsomag, de a végleges változat nagy valószínűség szerint tartalmazni fogja az OpenOffice.org egy friss változatát, erről ennél az operációs rendszernél sem kell lemondani. A jelenlegi változatból még hiányzik a Bluetooth-támogatás, és természetesen egyéb lehetőségek is várnak a csiszolásra, míg a végleges változat megérkezik. Ha ez megtörténik, talán a legjobban strukturált, mobil kapcsolattartásra alkalmas operációs rendszert köszönthetjük majd a Moblinban.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Augusztus 28-án és 29-én Scrum és Java fejlesztői meetupokkal jövünk. A program éles, lehet regisztrálni.