Szerző: Bizó Dániel

2009. július 10. 11:10

Az LCD-tévéknél is egyre kevesebbet jelent a márka

A kiszervezett gyártás aránya elérte a 25 százalékot az LCD-tévék terén, áll a DisplaySearch legfrissebb jelentésében. A piackutató szerint az arány jövőre megközelítheti az egyharmadot. A neves márkák közül a Toshiba és a Philips rendelkezik a legnagyobb arányú kiszervezettséggel.

Negyedéves szinten 1 százalékponttal emelkedett a szerződéses gyártók által összeszerelt LCD-tévék aránya, és elérte a 25 százalékot. DisplaySearch szerint ez a termékkategória közönségessé válásának eredménye, ugyanakkor az elemzőcég hangsúlyozza, hogy a márkák tipikusan szelektív kiszervezést végeznek, vagyis megválogatják, hogy milyen régiókban és mely termékek termelését adják át bérgyártóknak.

A mozgatórugót természetesen a termelési és logisztikai lánc költségoptimalizációja adja, ami a piaci versenyképesség fokozását, a nyereségesség és a piacrészesedés növelését szolgálja. Ennek érdekében nemrég még a korábban kizárólag házon belül gyártó Samsung Electronics is úgy döntött, hogy olcsóbban dolgozó tajvani szerződéses gyártókat is megbíz olcsó modelljeinek előállításával.

Minderre egymást kényszerítik rá a gyártók, egyértelműen azonosíthatóak élenjárók és követők az LCD-tévék kiszervezésében. Az Európában ismeretlen amerikai Vizio például kizárólag szerződéses gyártókkal dolgoztat, stratégiája a nagy márkáknál jóval alacsonyabb költségszínvonalú beszerzési bázisra alapozó árháború, de szintén a kiszervezés felé kényszeríti a többieket a termelésének nagyjából kétharmadát kiszervező Philips, a japánoktól szokatlanul agresszívan kiszervező Toshiba, mely egyharmados outsourcing aránnyal bír az LCD-tévék terén.

Láthatóan folyamatosan növeli a bérgyártók részesedését a Sony is, vélhetően ez volt a Samsung számára a döntő mozzanat, hiszen egyszerre ápol közeli partneri kapcsolatokat az LCD-panelek gyártásában, valamint rendkívül szorosan verseng vele a piacon. A márkák egyes esetekben márkázással igyekeznek imidzsük védelmére kelni, vagyis a rendkívül olcsó modellek esetében nem alkalmazzák megkülönböztető tévémárkájukat: az Aquos márkanév nélküli Sharp tévéket például nem a Sharp gyártja, vagyis bár jelen kíván lenni a piac alsó szegmenseiben, nem szeretné, ha azokat a készülékeket az Aquos szettekben felvonultatott technológiájával azonosítanák a fogyasztók -- kérdéses persze, hogy a vásárlók vajon észreveszik és tudatosítják-e magukban ezeket a nüanszokat.

A legnagyobb szerződéses gyártók természetesen a Vizio és Philips igényeit elégítik ki elsősorban. A DisplaySearch becslése szerint az LCD-tévék legnagyobb bérgyártója a kínai TPV Technology, 17,2 százalékkal második a török Vestel, a bronzérmes pedig tajvani AmTRAN. 12,4 százalékkal. A DisplaySearch jelentésének összefoglalója, grafikonokkal együtt, itt látható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról