:

Szerző: Koi Tamás

2009. július 2. 11:06

A nagyvállalati ügyfelek augusztus végén kapják meg az IE8-at

A Microsoftnál eredetileg júliusra tervezték, végül egy hónappal elhalasztották az Internet Explorer 8-as változatának automatikus terjesztését a nagyvállalati ügyfelek részére.

A március közepén megjelent böngésző augusztus 25-én kerül fel a főként nagyvállalatoknál használt Windows Server Update Services (WSUS) automatikus frissítőszolgáltatásra -- derül ki egy az IE blogon szereplő friss bejegyzésből. A frissítési folyamat során azok a Windows XP, Server 2003, Vista és Server 2008 operációs rendszereket futtató számítógépek automatikusan telepítik majd az új böngészőt, ahol a vállalati kiszolgálón futó WSUS úgy van konfigurálva, hogy automatikusan fogadja és a klienseknek kiközvetítse az úgynevezett \"update rollup\" csomagokat.

Az Internet Explorer 8-as változata március 19-én jelent meg, a program első publikus bétája ezt megelőzően több mint egy évvel, 2008 március 6-án debütált. A második béta tavaly augusztus 28-án érkezett, a végleges kódot tartalmazó, kiadásra jelölt verzió pedig idén január végén vált elérhetővé. Az otthoni felhasználók, valamint a kis- és középvállalatok április második felében juthattak a hozzá a frissített böngészőhöz a Windows Update frissítőszolgáltatáson keresztül.

A legutóbbi, májusi statisztikák szerint az új böngésző piaci térnyerését nagyban elősegítheti, hogy a programot már az automatikus frissítési csatornákon is elkezdte terjeszteni a Microsoft: az Internet Explorer 8 a Net Applications felmérése szerint az ötödik hónapban 7,6 százalékos piaci részesedést ért el, a statisztikák azonban azt is mutatják, hogy az új böngésző elsősorban korábbi Internet Explorer verziók pozícióját veszélyezteti, és összességében az Internet Explorer, mint platform piaci részesedése lassan de biztosan csökken.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.