:

Szerző: Bizó Dániel

2009. június 25. 15:45

A nagy érdeklődés miatt változott a Virtualization Day helyszíne

Az időpont ugyan nem, a helyszín viszont változott, méghozzá a megközelíthetőség szempontjából kedvezően. A szervezők július 4-én 10 órától a Lurdy Ház első emeletén várják a résztvevőket.

A helyet eredetileg a Microsoft biztosította volna a Graphisoft Parkban található épületében, azonban az eredetileg tervezett, nagyjából 80 fős kapacitást gyorsan kinőtte az esemény, amelyre immár több mint kétszáz résztvevő regisztrált. Emiatt a szervezőknek új helyszín után kellett néznie, és természetes módon a esett a választás a rendezvények fogadására szakosodott Lurdy Házra.

A program július 4-én, tehát jövő szombaton reggel fél 10-kor kezdődik helyszíni regisztrációval. A délelőtti szekcióban a Microsoft, a Sun Microsystems és a VMware desktopvirtualizációs infrastruktúráit mutatják be a vállalatok szakemberei, míg a délutánt a szerveroldali megoldások kerülnek sorra. Az előadások mellett egy külön teremben tesztrendszereket állítanak fel a cégek, melyeket ki is lehet próbálni, és a gyakorlatban is meg lehet ismerkedni az egyes megoldásokkal. A részvétel bár ingyenes, regisztrációhoz kötött, szervezéssel kapcsolatos blog itt.

A Virtualization Dayt a jelenlegi elképzelések szerint negyedéves rendszerességgel rendezik meg szervezők, akik egy formálódó non-profit szervezetet is alakítanak Vycon Klub néven. A következő, októberi napon lehetőség lesz több vitára és kerekasztal beszélgetésre is, árulta el korábban a szervezők nevében Réz András, akinek elmondása alapján egy, a HUP.hu fórumán kialakult beszélgetés nyomán indult meg a szervezés, hogy a közösséghez tartozó szakembereknek segítsenek a megfelelő virtualizáció platform megtalálásában. \"Mivel rengeteg vitás kérdés merült fel, ezért egy szűk baráti körű összejövetelt kezdtünk szervezni, mely aztán ennyire kinőtte magát. Ekkor keresett meg minket több szakember, aki helyet és eszközt biztosított a \"komolyabb\" összejövetelre, ezúton is köszönjük nekik\".

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.