Szerző: Dojcsák Dániel

2009. június 19. 16:59

Leállt a budapesti Google Street View projekt

A közvélemény tájékoztatása nélkül állt le a fotózás, miután az adatvédelmi biztossal való egyeztetés után a Google erről döntött. Az információ a cégtől nem szivárgott volna ki, Jóri András adatvédelmi biztos maga adta azt tovább az Index.hu újságírójának.

Májusban elindult és meg is állt

A Google egyik Opel Astrája májusban indult útnak Budapesten, hogy végigfotózza a várost. A közösségi oldalakon és blogokon feltűnő fotók és kommentárok alapján úgy tűnik,a város nagy részén át is haladt, a belváros szinte minden pontján voltak észlelések, s a külső kerületek némelyikében is feltűnt a kamerás autó. Ezzel párhuzamosan Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálódni kezdett, s több ízben nyilatkozott is azzal kapcsolatban, hogy kérdéses a Street View jogszerűsége.

Az alapvető probléma nem is a nyilvánosan elérhető képekkel van, hanem azzal, hogy az eredeti felvételek is megmaradnak a Google szerverein, melyek tartalmazzák az arcokat és a rendszámokat is. Ugyan ezek a képek a köz számára nem elérhetőek, a Google mégis kénytelen technikai okokból megtartani őket, mert a több fotóból összeállított panorámaképek esetleges javításához szükség lehet az eredeti felvételekre torzítások nélkül. Az európai országok személyiségi jogokat védő törvényei viszont kifejezetten tiltják a személyes adatok (az arc és a rendszám is annak minősül) jogosulatlan kezelését.

Jóri aggódott

Jóri András adatvédelmi biztos továbbá azt is sérelmezte, hogy a Google a fotózás elindulása előtt nem kereste fel őt, nem kért állásfoglalást. A nemtetszés kinyilvánítása után a cég hazai képviselői találkoztak a hivatal tisztviselőivel, amelynek eredményeképp a Google leállította, illetve ideiglenesen felfüggesztette a magyarországi Street View projektet. A szünetről a nyilvánosságot nem értesítették, így lehetséges, hogy maga a döntés már több mint két hete megszületett, de az információ csak most látott napvilágot, miután az Index.hu Jóri Andrástól értesült róla.

Az Index.hu megkeresésére a Google sem cáfolta a hírt, s a hírportál számára készített állásfoglalásban a következőket írja a cég: \"Mielőtt elindítanánk a Street View-t, minden országban jó előre felvesszük a kapcsolatot az adatvédelmi hivatallal, és megadjuk a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel. A magyar adatvédelmi hivatallal először 2008 augusztusában beszéltünk, hogy megbizonyosodjunk róla, nincs probléma projekttel. Ennek folytatásaként nemrég egy találkozón is részt vettünk. Mivel az adatvédelmi hivatal újabb kérdéseket vetett fel és további információt kért, boldogan folytatjuk a párbeszédet és válaszolunk a felmerült kérdésekre. Úgy döntöttünk, hogy erre az időre ideiglenesen felfüggesztjük az utcák fényképezését.\"

Értesítik majd a lakosságot a fotózásokról

A hurok nem csak Magyarországon szorul a Google Street View nyaka körül, több európai országban is tiltakoztak a szolgáltatás ellen, illetve az Európai Bizottság 29-es számú munkacsoportja is vizsgálja az ügyet, melynek magyar delegáltként Jóri András is tagja. Az EU-s nyomásnak engedve múlt héten Peter Fleischer, a Google európai adatvédelmi ügyekért felelős tanácsadója bejelentette, hogy a jövőben értesíti a lakosságot arról, hogy mikor és hol történik majd fotózás, illetve a Google arra is ígéretet tett, hogy a jövőben csak rövidebb ideig őrzi meg az eredeti felvételeket is.

Eközben az első hullám után sokáig csendben maradó román Norc oldalain Budapest szinte teljes egésze felkerült éles üzembe, sőt a panorámakép-nézegető új funkciókkal is gazdagodott, s mostmár a Google Street View-hoz hasonló módon navigálni is lehet a panorámaképek között. Továbbra is érdekes, hogy a Google szolgáltatásával szinte teljes egészében megegyező Norc miért nem szenvedi el az adatvédelmi biztos szigorát, s hogyan lehetséges, hogy a Google-nek le kellett állnia, a Norc pedig épp most lépett még egyet előre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról