Szerző: Koi Tamás

2009. június 17. 16:05

Az MTV két csatornájával bővül a hazai DVB-T sugárzás éles üzeme

Eredményt hirdetett a Magyar Televízió Zrt. abban a közbeszerzési eljárásban, melyet azért írtak ki, hogy eldöntsék, az egyetlen versenyzőből ki terjesztheti majd a földi sugárzású digitális platformon (DVB-T) a közszolgálati tévék műsorát.

Ezzel minden eljárási akadály elhárult az elől, hogy az Antenna Hungária megkezdhesse a két csatorna kereskedelmi adását MinDig TV márkanevű platformján -- igaz, a műsorterjesztési szerződést elvileg már december elsejére alá kellett volna írniuk a feleknek.

És a nyertes: Antenna Hungária!

A Magyar Televízió az MTV Közalapítvány kuratórium elnökségének a szerződéskötéshez szükséges előzetes hozzájárulása után, 2009. június 16-án kihirdette a digitális földfelszíni műsorterjesztés tárgyában indított közbeszerzési eljárás eredményét. Az MTV Zrt. és az Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő Kft. (az Antenna Hungária leányvállalata) a közbeszerzési törvény szabályainak megfelelő határidőn belül megköti a szerződést a digitális földfelszíni platformhoz való csatlakozásra -- áll a köztelevízió közleményében. Ezt követően az m1 és az m2 műsora is nagy felbontásban, minden eddiginél jobb minőségben, előfizetési díj nélkül lesz elérhető a MinDig TV kínálatában. A közbeszerzési törvény szerint az eredményhirdetéstől számított legkevesebb nyolc, legfeljebb harminc napon belül lehet szerződést kötni, így nem kizárt, hogy még júniusban elindul a sugárzás éles üzemben.

Az AH és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) tavaly szeptember 5-én, ünnepélyes keretek közt írta alá a digitális földfelszíni televízió- és rádióműsor-szóró hálózatok üzemeltetési jogosultságára vonatkozó szerződést. Ebben az Antenna Hungária egyebek mellett kötelezettséget vállalt arra, hogy az ország területének több mint felén legalább 5 televízió és az ország területének közel harmadán 12-18 rádió adását teszi elérhetővé ingyenesen digitális földfelszíni műsorszórással (DVB-T). A földfelszíni digitális műsorszórás szerződésben meghatározott indulási határideje 2008. december 31. volt, az Antenna Hungária azonban vállalata, hogy a szolgáltatást hamarabb, már december elsejével nyújtani kezdi.

Bár a műsorszóró és az MTV még ősszel, az üzemeltetői szerződés megkötése után megkezdte az egyeztető tárgyalásokat arról, hogy az m1 és m2 csatornákat milyen feltételek mellett lehet bevonni a platform kínálatába, a közbeszerzési eljárás hónapokig húzódott, az m1-et és m2-t ezért legfeljebb időszakosan, kísérleti jelleggel sugározták az adók. Pedig a két csatorna esetében különösen kényes kérdésről van szó, hiszen a digitális átállásról szóló 2007. évi LXXIV. törvény szerint az összes közszolgálati televízió- és rádióprogramnak meg kell jelennie digitális platformon.

Az NHH-nak sem tetszik

A digitális átállás kezdeti fázisát vizsgáló NHH áprilisban közölte, hogy az átállási folyamat során több hiányosságot és elmaradást is észlelt, a felelősséget pedig egy jelenleg is zajló hatósági eljárás során állapítja meg. Itt a hatóság egyebek mellett azt is sérelmezte, hogy a törvényi előírás ellenére a kötelezően továbbítandó hat közszolgálati műsor közül csak egyre (Duna Televízió) jött  létre időben szerződés. Mivel az NHH álláspontja szerint a törvényben megfogalmazott szerződéskötési kötelezettség a műsorterjesztőre és a közszolgálati műsorszolgáltatóra is vonatkozik, adott esetben elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy a hatóság végül a Magyar Televíziót és/vagy a Magyar Rádiót is elmarasztalja a piacfelügyeleti eljárás során.

Időközben a két kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 tulajdonosa is megállapodott az Antenna Hungáriával, így előbbi május elejétől, utóbbi június elejétől került fel a MinDig TV programválasztékába. Pedig korábban úgy tűnt, hogy a két csatornával csak a bíróságon tud megegyezni a műsorszóró, a kereskedelmi adók ugyanis diszkriminatív szerződési feltételekre hivatkozva hónapokkal ezelőtt bíróság elé citálták az Antenna Hungáriát.

Nem adták ingyen magukat

Egyes spekulációk szerint a két csatorna hirtelen pálfordulása mögött háttéralku állhat: korábban felmerült, hogy a két csatorna koncessziós díját esetleg egymilliárd forinttal csökkenti az ORTT abban az esetben, ha az üzemeltetők mégis belemennek abba, hogy a nemzeti érdekként kezelt, kiemelt fontosságú digitális átállási folyamat során mihamarabb felviszik a platformra az RTL Klubot és a TV2-t. A koncessziós díj változásáról végül nem döntött a testület, ám egy június 3-i határozatban módosította a Magyar RTL Zrt. és az MTM-SBS Televízió Zrt. szerződését, így elsősorban engedélyezte a két társaságnak a további tematikus csatornák indítását.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról